életKÉPEK

Szóval. Úgysem bírom ki, hogy ne írjak ide egy betűt sem, hiába a bejegyzés címe. Ancsi féle defekt.
Történelmi pillanat ez a blogon. Lehet, hogy meg fognak ölni érte és jól beperelnek személyi jogok megsértéséért, de szeretlek titeket srácok, úgyhogy neeeee. <3 :D

Íme társaságunk "keménymagja". :) Gyöngyi, Miki, hopp egy én, Niki :)

Az "ezt nem hiszem el" pillanat

Mondjon valaki kiábrándítóbbat, mint amikor szombat reggel fél 6-kor csörög az ébresztőóra. *hatásszünet*

Na ugye. Nincs túl sok. Nem mintha felkeltem volna, de az már csak háttérinfó. Mivel édesanyám azt mondta, 6-kor indulás van, negyed 7-kor azért kivakartam magam az ágyból és csík szemeimmel nekivágtam a ruhásszekrényemig vezető 2 lépéses túrának.
Tipp: velem senki ne akarjon sietni sehova, mert képtelenség. Kívülről nézve nagyon dühítő tud lenni, mikor mindenki rohangászik körülöttem, én meg halál lelki nyugalommal nézelődöm.
Érzem én, hogy sietni kell (kéne) , de valahogy csak később esik le a súlya a dolgoknak, mikor már elkéstem.
Valaki neveljen meg.

Magamhoz kaptam a táskám, amiben fogalmam sem volt, hogy mi van, de bíztam a "női táskában minden megtalálható" közhelyben és indultunk rokont látogatni. (Később találtam benne könyvet is, meg rejtvényújságot, sőt még csokit is, úgyhogy..öröm és bódottá'!)

Köztudott, hogy hosszú autóutaknál két választási lehetőségem van: vagy rosszul vagyok, vagy alszom. Az utóbbi a koránkelés miatt szimpatikusabb volt, úgyhogy az első kanyar után oldalra billent fejjel elaludtam.
Körülbelül 1 órával később felébredtem, és a látványtól megszólalni sem tudtam. Az első mondat ami elhagyta a számat:
- Hm..úgy néz ki, valamiről lemaradtam.
Hova lett a szép tavaszi táj, amit otthon láttam? Mi ez a rengeteg hó?
Bizony ám. Az Alföld egyes részein még mindig tekintélyes hómennyiségek fogadják az embert, de ez így egyik pillanatról a másikra teljesen lesokkolt. Nem is tudtam visszaaludni. ( A nyakam is meghalt, nem ancsibarát kocsink van..)

Miután odaértünk, megvoltak a szokásos bordagyilkos mama-féle ölelések. Aztán kiderült, hogy az egyik kedvenc kajám lesz ebédre úgyhogy suhantam a konyhába "segítés" címén bele-bele nyammogni.

Mikor kaptam egy SMS-t Gyöngyitől. És igen, elérkezett a várva várt "ezt nem hiszem el" pillanat. Parancsoljatok:

"Anya pakolt a kocsiban és megtalálta a diákodat.xD hétfőn odaadom puszi"

Ezt nem hiszem el..