Eltűntem. Lemaradtam. A világ meg megy tovább körülöttem. Stop gombot egy pár napra..légyszi!
A saját irományról nem feledkeztem ám meg. Volt egy ötletem. Fejben lepörgettem az egész sztorit, de papírra -illetve blogba- vetni eddig nem voltam képes. Csak húztam és húúztam...
És végül varázsát vesztette számomra.
Íme az élő példa, miért nem szabad halogatni a dolgokat..Ha ötlet van, ÍRD! Ezentúl jegyzetfüzettel fogom róni az utcákat és pont.
Szombaton tiszteletemet tettem az Educatio kiállításon Nikivel együtt. Azt terveztük, hogy majd gyorsan összeszedünk pár tájékoztatót és kilibegünk szépen elegánsan. Ehelyett, ahogy beléptünk, azon kaptuk magunk, hogy annyi reklámanyagot tolnak felénk, hogy ha három kezünk lenne fejenként, az se lenne elég hozzá. A ponthatároknál egy kicsit az arcomra fagyott a mosoly, de legalább okosabb lettem pár dologgal. És van egy SZTE-s orvosi maszkom, PTE-s tollam és PEN-es öngyújtóm.
Valószínűleg február 1.-jén irány a BKF nyílt napja. Nem mintha nekem annyira sürgős lenne, de kössük kellemeset a hasznossal. Káromra nem válhat (csak nem esznek meg ebédre..ugye?) és egy nap off a suliból.
Educatio után beültünk kávézni. Reklámozok: 4-es 6-os villamos Baross utca megállójából tökéletesen látni. Stex ház a neve elvileg. Megvan a maga ál-elegáns hangulata. Azért csak ál, mert azért láttunk ott mi macinacis külföldieket lófrálni.. De nem ez a jellemző. Lényeg, hogy még le sem ültünk, már jöttek a pincérek, hogy mit kérünk.
Legközelebb megfogadom egy ismerősöm tanácsát hogy olyat kérek, ami biztos nincs és majd hivatkozom arra, hogy elnézést, étlap/itallap nélkül honnan tudhatnám.
Becsületükre váljon, hogy valami isteni latte macchiato-t csinálnak. (Valaki vállalkozó szellemű, aki megtanítja nekem, hogy kell csinálni?)
A szombat tartogatott még kellemes meglepetéseket. Vasárnap reggel fél7-kor kissé átfagyottan, de vigyorogva dőltem ágyba.:)
Kissé elavult híreinket olvashatták. A késlekedésért elnézést, tudósítónk agya mostanra olvadt fel viszonylag gondolkozóképessé.
Komolyan katasztrófa ez az idő. Tavaszt a népnek!
2010. január 26., kedd
2010. január 20., szerda
Álom marad
A cím marad, de ennek a helyére még a héten valami saját iromány fog kerülni. Rég volt már. Addigis tessék drukkolni az ancsinak holnap !
Egy ilyen nem esne rosszul most. Hmm..
Egy ilyen nem esne rosszul most. Hmm..
2010. január 15., péntek
Hová lett az optimizmus?
Gyűlölöm a helyzetet, amiben most vagyok. Mint, mikor egy úszni nem tudót beledobnak a mély vízbe. Egy embert, aki egész életében rettegett a mély víztől. Az agyat elborítja a pánik, semmi másra nem tud gondolni, csak arra, hogy jut ki onnan. Átfut az agyán, hogy mi van, ha ott és akkor vége. Ennyi volt? Dehogy. Segítségért kiált, de nem hallják. Az ujja vége hirtelen a medence széléhez ér és megkapaszkodik. Megkönnyebbül és megpróbál kimászni. Már fél lábbal a medence szélén áll, amikor visszalökik. Kétségbeesve küzd. Meghallják a segélykiáltást. Csak érjenek oda időben.. Megmenekült. Sosem akar többé mély víz közelébe menni. Pedig lenne egyszerűbb megoldás..
Meg kéne tanulnom "úszni"..
2010. január 10., vasárnap
Káosz után nyugi
Talán meg sem tudom fogalmazni milyen kedvem volt a héten. Semmilyen? Olyan nincs. Valamilyen. Se nem jó, se nem rossz. Nagyon nehezen akart véget érni a hét. Nehezen aludtam el, reggel még nehezebben keltem. Bioritmus felborulva. De nagyon. Az órákon többször zajlott le olyan jelenet, hogy elbambultam és csak arra a jól kihangsúlyozott "..UGYE anna?" mondatvégre eszméltem. Igen..ugye..hogyne. Egyedül az a röpke 10-15 perc fellélegzés éltetett az órák között. Az bezzeg gyorsan elmegy. Az én formám már csak ilyen.
Magyaron sosem lehet aludni. A tanárnő ilyen esetekre tartogatja a különleges szívatós kérdéseit és addig nyúz, míg meg nem válaszolod. Vagy ha nem szívatós kérdések, akkor tömény anyag ledarálása. A múlt órán csaknem 4 A/4-es oldal jegyzetet produkáltam. Eredmény? Egy szép, görcsös, 60 éves néniére emlékeztető jobb kéz. Esküszöm megtanulok gyorsan írni bal kézzel is, nem lesznek ilyen gondok. :'D Kétkezes vagyok. A ballal is megy az írás, de ha gyorsan próbálok, akkor erősen emlékeztet az eredmény az általános iskolai 1. osztályos füzeteimre. Sebaj.Kell egy kis nosztalgia néha..
Csütörtökön három magyar órám van a két faktot is beleértve. A faktokban azt imádom, hogy mindig rengeteget beszélgetünk. A tanárnő mindenről kikéri a véleményünket és nem sértődik meg, ha azt mondjuk egy-egy anyagrészre, hogy blöá. Cserébe ő is elmondja az övét.
Hétfőn jött a sulinkba egy színésztársulat. Az e heti fakt elején erről folyt a szó.A gimnáziumi osztályokat mind a tornaterembe csődítették, hogy üljünk félkörben a földre. Nem értettük miért nem ülhetünk a bordásfalra, vagy a padokra. Aztán észrevettük, hogy egy pár színész beül közénk. Itt már végképp nem értettünk semmit. Mikor viszonylag csönd lett a közönség soraiba beült színészektől elkezdtek záporozni a kérdések a szabadon hagyott tér közepén álló lány felé. Jobbra-balra kapdostuk a fejünket. A darab címe Kisded játékok volt. Egy megerőszakolt lány története. 4 fiú, 1 lány felosztás..Bizarr. Mint később számunkra is kiderült, egy rendőrségi vallatással kezdtek, majd hirtelen visszaugrott a történet a legelejére.Amikor még csak ugratják egymást, és próbálgatják mennyire vannak hatással a másikra. Magyarul 2 szálon futott a történet, kb. 5 percenként hirtelen váltotta egyik a másikat. Néhol ijesztő volt, ahogy vidám arcok hirtelen komor vagy épp dühös és félelemmel teli tekintetté váltak. Egyre nőtt a feszültség, ahogy alakult a történet. Nem fejezték be. Nyitva hagyták a történetet, ezzel ránk bízva a döntést, hogy a srácok bűnösök-e vagy sem, esetleg a lány volt a hibás? Életszerű volt? Mi kerülhetünk ilyen helyzetbe? Nekem tetszett. Elgondolkodtatott.
Elég rendesen megoszlottak a vélemények, ahány ember, annyi feltételezés.
Kis reklám nekik: www.komatarsulat.hu
Péntek reggel Nikivel ketten baktattunk szinte csiga lassúsággal a suli felé. Az egyetlen vigasz, hogy utolsó nap. Csak túléljük valahogy. Felvetettem az ötletet, hogy mi lenne ha így a kis csapatunk szombaton beülne egy puffos-cipőlevevős-elterülős-jó zenés-finom teás helyre beszélgetni. Összefolyt a nyál a szánkban már csak a gondolattól is. Szóltunk a többieknek is, ők már betáblázták a szombatot, de azt mondták majd átnéznek mozi után. Rendben. Csak vártunk és vártunk, eljött a nap vége. Végre. Utolsó két óra felért egy intenzív agyleszívással. Az informatika tanár hozta a formáját. Ha megkérdeztünk valamit, örökké neki állt feljebb, hogy ő azt elmondta. Egyhangúan kérdeztünk rá: mégis mikor? Ó biztos hiányoztunk. Mindenki? Naná..Erre kiakadt, hogy majd ő eldönti mit magyaráz és mit nem, és különben is, le lehet szállni róla! Így. Ezekkel a szavakkal.
Komolyan elkezdtem gondolkozni, hogy lehet mégsem ez lesz az 5. tárgyam..képtelenség így jó eredményt elérni.
A kinti idő sem nagyon akart javítani a hangulaton. Az jéghideg eső kellemesen eláztatott minket, az alattunk olvadozó lucsokról meg már ne is beszéljünk. Bokáig vizes volt a zoknim, mire hazaértem. Nem baj. Remény a holnapban.
Nem tudom, hogy csináltam, de szombaton délután háromnegyed 2-kor ébredtem föl. Persze rögtön eszembe jutott, hogy ma megyünk teázni. Szinte körbetáncoltam a lakást miközben készülődtem. Valamilyen csoda folytán oda is értem időben a megbeszélt helyre és Nikivel a Sirius teaház felé vettük az irányt. Nem a legjobb környéken van, de valami bámulatos hangulata van a helynek. Ahogy beléptünk az ajtón megcsapott a finom teaillat, és akkor abban a pillanatban úgy gondoltam, hogy nem is akarok onnan kimenni egyhamar. Rögtön beljebb mentünk, ledobtuk a cipőnket és bevetettük magunkat két puffra és hagytuk hogy átjárjon a teljes nyugalom. Valami jókülönleges teát akartunk inni, de én végül csak egy sima málnás- hibiszkuszos-csipkebogyós teát rendeltem. Felhívtuk Chi-éket, hogy akkor jönnek-e, de végül sajnos nem tudtak.:( Nikivel órákig beszélgettünk és meg kell mondjam, rájöttem, hogy ez kellett nekem. Egy igazi beszélgetős, nyugis délután. Jól kibeszéltem magamból mindent, jót és bántót egyaránt és a végén igencsak nehezemre esett otthagyni a helyet. De van egy olyan érzésem, hogy megyünk még.:)
A mai nap már kevésbé volt nyugis, már csak azért is,mert holnap hétfő. De olyan szeretetfolyást (nem tudom, van-e ilyen szó, vagy saját találmány, de mi így hívjuk :'D) kaptam ma egy barátomtól, hogy mosolyogtam egész délután.
Egy ilyen hétvégéért már megérte átszenvedni az egész hetet. :)
Magyaron sosem lehet aludni. A tanárnő ilyen esetekre tartogatja a különleges szívatós kérdéseit és addig nyúz, míg meg nem válaszolod. Vagy ha nem szívatós kérdések, akkor tömény anyag ledarálása. A múlt órán csaknem 4 A/4-es oldal jegyzetet produkáltam. Eredmény? Egy szép, görcsös, 60 éves néniére emlékeztető jobb kéz. Esküszöm megtanulok gyorsan írni bal kézzel is, nem lesznek ilyen gondok. :'D Kétkezes vagyok. A ballal is megy az írás, de ha gyorsan próbálok, akkor erősen emlékeztet az eredmény az általános iskolai 1. osztályos füzeteimre. Sebaj.Kell egy kis nosztalgia néha..
Csütörtökön három magyar órám van a két faktot is beleértve. A faktokban azt imádom, hogy mindig rengeteget beszélgetünk. A tanárnő mindenről kikéri a véleményünket és nem sértődik meg, ha azt mondjuk egy-egy anyagrészre, hogy blöá. Cserébe ő is elmondja az övét.
Hétfőn jött a sulinkba egy színésztársulat. Az e heti fakt elején erről folyt a szó.A gimnáziumi osztályokat mind a tornaterembe csődítették, hogy üljünk félkörben a földre. Nem értettük miért nem ülhetünk a bordásfalra, vagy a padokra. Aztán észrevettük, hogy egy pár színész beül közénk. Itt már végképp nem értettünk semmit. Mikor viszonylag csönd lett a közönség soraiba beült színészektől elkezdtek záporozni a kérdések a szabadon hagyott tér közepén álló lány felé. Jobbra-balra kapdostuk a fejünket. A darab címe Kisded játékok volt. Egy megerőszakolt lány története. 4 fiú, 1 lány felosztás..Bizarr. Mint később számunkra is kiderült, egy rendőrségi vallatással kezdtek, majd hirtelen visszaugrott a történet a legelejére.Amikor még csak ugratják egymást, és próbálgatják mennyire vannak hatással a másikra. Magyarul 2 szálon futott a történet, kb. 5 percenként hirtelen váltotta egyik a másikat. Néhol ijesztő volt, ahogy vidám arcok hirtelen komor vagy épp dühös és félelemmel teli tekintetté váltak. Egyre nőtt a feszültség, ahogy alakult a történet. Nem fejezték be. Nyitva hagyták a történetet, ezzel ránk bízva a döntést, hogy a srácok bűnösök-e vagy sem, esetleg a lány volt a hibás? Életszerű volt? Mi kerülhetünk ilyen helyzetbe? Nekem tetszett. Elgondolkodtatott.
Elég rendesen megoszlottak a vélemények, ahány ember, annyi feltételezés.
Kis reklám nekik: www.komatarsulat.hu
Péntek reggel Nikivel ketten baktattunk szinte csiga lassúsággal a suli felé. Az egyetlen vigasz, hogy utolsó nap. Csak túléljük valahogy. Felvetettem az ötletet, hogy mi lenne ha így a kis csapatunk szombaton beülne egy puffos-cipőlevevős-elterülős-jó zenés-finom teás helyre beszélgetni. Összefolyt a nyál a szánkban már csak a gondolattól is. Szóltunk a többieknek is, ők már betáblázták a szombatot, de azt mondták majd átnéznek mozi után. Rendben. Csak vártunk és vártunk, eljött a nap vége. Végre. Utolsó két óra felért egy intenzív agyleszívással. Az informatika tanár hozta a formáját. Ha megkérdeztünk valamit, örökké neki állt feljebb, hogy ő azt elmondta. Egyhangúan kérdeztünk rá: mégis mikor? Ó biztos hiányoztunk. Mindenki? Naná..Erre kiakadt, hogy majd ő eldönti mit magyaráz és mit nem, és különben is, le lehet szállni róla! Így. Ezekkel a szavakkal.
Komolyan elkezdtem gondolkozni, hogy lehet mégsem ez lesz az 5. tárgyam..képtelenség így jó eredményt elérni.
A kinti idő sem nagyon akart javítani a hangulaton. Az jéghideg eső kellemesen eláztatott minket, az alattunk olvadozó lucsokról meg már ne is beszéljünk. Bokáig vizes volt a zoknim, mire hazaértem. Nem baj. Remény a holnapban.
Nem tudom, hogy csináltam, de szombaton délután háromnegyed 2-kor ébredtem föl. Persze rögtön eszembe jutott, hogy ma megyünk teázni. Szinte körbetáncoltam a lakást miközben készülődtem. Valamilyen csoda folytán oda is értem időben a megbeszélt helyre és Nikivel a Sirius teaház felé vettük az irányt. Nem a legjobb környéken van, de valami bámulatos hangulata van a helynek. Ahogy beléptünk az ajtón megcsapott a finom teaillat, és akkor abban a pillanatban úgy gondoltam, hogy nem is akarok onnan kimenni egyhamar. Rögtön beljebb mentünk, ledobtuk a cipőnket és bevetettük magunkat két puffra és hagytuk hogy átjárjon a teljes nyugalom. Valami jókülönleges teát akartunk inni, de én végül csak egy sima málnás- hibiszkuszos-csipkebogyós teát rendeltem. Felhívtuk Chi-éket, hogy akkor jönnek-e, de végül sajnos nem tudtak.:( Nikivel órákig beszélgettünk és meg kell mondjam, rájöttem, hogy ez kellett nekem. Egy igazi beszélgetős, nyugis délután. Jól kibeszéltem magamból mindent, jót és bántót egyaránt és a végén igencsak nehezemre esett otthagyni a helyet. De van egy olyan érzésem, hogy megyünk még.:)
A mai nap már kevésbé volt nyugis, már csak azért is,mert holnap hétfő. De olyan szeretetfolyást (nem tudom, van-e ilyen szó, vagy saját találmány, de mi így hívjuk :'D) kaptam ma egy barátomtól, hogy mosolyogtam egész délután.
Egy ilyen hétvégéért már megérte átszenvedni az egész hetet. :)
2010. január 6., szerda
Két karácsony?
Mikor megszülettem, Anicának kereszteltek. Anyakönyvezve viszont Annának vagyok. Egy és ugyanaz, az Annára mégis 12 éves koromig nem hallgattam. Mindenhol úgy szerepeltem: Diós Anica. Úgy hívtak az oviban az óvónénik, a tanáraim, az összes ismerősöm, a sulinaplóban is úgy voltam benne. Míg egész kicsi voltam, az ovis csoporttársak sosem értették, hogy miért hívom a nagymamám Májkónak, a cérna viszont ott szakadt el végképp, mikor azt merészeltem mondani, hogy nekem kétszer jön a Jézuska.Pedig nem hazudtam. Hogy ti se nézzetek teljesen bolondnak, apai ágról csörgedezik némi szerb vér az ereimben, a szerb karácsony viszont az itteni naptár szerint január 6.-ára esik. Vagyis mára.
Mindig is teljesen természetes volt, hogy duplán ünnepelek. Két karácsony, két szilveszter, két húsvét stb. Később nem nagyon reklámoztam, csak 1-2 ember tudta. Sosem voltam ez a nagyon magabiztos ember, aki szereti, ha minden szem rá szegeződik és az általános iskolai évek alatt párszor megkaptam, hogy de hülyeség ez az egész..
6. után másik suliba kerültem, új emberek vettek körbe. Ott Annaként írtak be a naplóba, az osztálytársak és tanárok is Annának hívtak. Nagyon furcsa volt, kezdetben többször kellet szólítgatni, hogy odafigyeljek egyáltalán. Aztán megszoktam. Így teljesen beleolvadtam a tömegbe.
Nem tudom hogy derült ki, talán egyszer nem mentem be suliba szerb karácsonykor és elmondtam.Meglepődtek, de mindenki teljesen normális volt és érdeklődő. Végre nem különcnek, hanem különlegesnek éreztem magam. Tavaly új osztályfőnököt kaptunk, ő egyszer hallotta, hogy anya Anicának hív és azóta ő is. Számomra megmosolyogtató, már rég nem hív úgy a családtagokon és szerb ismerősökön kívül senki.
Ma már mindenki tudja, a fiúk néha elpoénkodnak vele, hogy nehogy rájuk szabadítsam a szerb maffiavezér ismerőseim meg egyebek..:D
Jó pár dologban eltérnek a szokások így karácsony terén. Mi már rengeteg hagyományt elhagytunk, de például karácsonyfát állítani nem szokás. Nagyon régen szalmával szórták be az egész házat, abba tették az ajándékokat. Ez itt már szinte kivitelezhetetlen, elvégre nem 1 szobás házról van szó és ugye senki nem akar nap végére úgy kinézni, mint valami istállószökevény.:'D Csak az étlezőasztal alá teszünk. A vacsora előtt egy egész almát annyi felé kell darabolni, ahányan vagyunk az asztalnál.A karácsonyi vacsora sem a húst-hússal elven alapszik, épp az ellenkezője, teljesen hús mentesnek kell lennie.
Na, most ki lettetek képezve ti is. Így telik egy átlagos január 6.-a ancsi módra. Meglett a fehér karácsonyom, bár karácsonyi hangulaton abszolút nincsen..Nem szerbül, de boldog karácsonyt nektek is!;)
Mindig is teljesen természetes volt, hogy duplán ünnepelek. Két karácsony, két szilveszter, két húsvét stb. Később nem nagyon reklámoztam, csak 1-2 ember tudta. Sosem voltam ez a nagyon magabiztos ember, aki szereti, ha minden szem rá szegeződik és az általános iskolai évek alatt párszor megkaptam, hogy de hülyeség ez az egész..
6. után másik suliba kerültem, új emberek vettek körbe. Ott Annaként írtak be a naplóba, az osztálytársak és tanárok is Annának hívtak. Nagyon furcsa volt, kezdetben többször kellet szólítgatni, hogy odafigyeljek egyáltalán. Aztán megszoktam. Így teljesen beleolvadtam a tömegbe.
Nem tudom hogy derült ki, talán egyszer nem mentem be suliba szerb karácsonykor és elmondtam.Meglepődtek, de mindenki teljesen normális volt és érdeklődő. Végre nem különcnek, hanem különlegesnek éreztem magam. Tavaly új osztályfőnököt kaptunk, ő egyszer hallotta, hogy anya Anicának hív és azóta ő is. Számomra megmosolyogtató, már rég nem hív úgy a családtagokon és szerb ismerősökön kívül senki.
Ma már mindenki tudja, a fiúk néha elpoénkodnak vele, hogy nehogy rájuk szabadítsam a szerb maffiavezér ismerőseim meg egyebek..:D
Jó pár dologban eltérnek a szokások így karácsony terén. Mi már rengeteg hagyományt elhagytunk, de például karácsonyfát állítani nem szokás. Nagyon régen szalmával szórták be az egész házat, abba tették az ajándékokat. Ez itt már szinte kivitelezhetetlen, elvégre nem 1 szobás házról van szó és ugye senki nem akar nap végére úgy kinézni, mint valami istállószökevény.:'D Csak az étlezőasztal alá teszünk. A vacsora előtt egy egész almát annyi felé kell darabolni, ahányan vagyunk az asztalnál.A karácsonyi vacsora sem a húst-hússal elven alapszik, épp az ellenkezője, teljesen hús mentesnek kell lennie.
Na, most ki lettetek képezve ti is. Így telik egy átlagos január 6.-a ancsi módra. Meglett a fehér karácsonyom, bár karácsonyi hangulaton abszolút nincsen..Nem szerbül, de boldog karácsonyt nektek is!;)
2010. január 1., péntek
2010
Gondolkoztam, hogy kéne írni valami összegző bejegyzést 2009-ről, de rájöttem, hogy képtelen lennék rá. Annyi minden történt, kaptam hideget-meleget egyaránt. Az az év formált a belsőmön a legtöbbet.Legalábbis én úgy érzem. Sokkal komolyabb lettem, másképp látok sok mindent. Összekovácsolódott egy jó kis baráti társaság is körülöttem, sok kellemes percet szereztek nekem és ott voltak, amikor nagy szükségem volt rájuk. Ezt nagyon köszönöm nekik.:)
Számomra az év legjobb öt napja augusztus 12-től 17-ig tartott és pont.
Az új évben talán az első mondatom:
- Basszus srácok idén szalagavató, jövőre érettségi..
Ijesztő a tény, ám akkor csak jót nevettünk rajta. Megvígasztaltuk magunkat azzal, hogy ha az informatika tanárunknak ilyen agyi képességekkel diplomája van, mi az az érettségi..
Így végül nem maradt más hátra, hogy boldog új évet kínánjak, úgyhogy minden kedves olvasómnak kívánom hogy a lehető legboldogabb, legsikeresebb, élményekben gazdag legyen ez a 2010! :)
Számomra az év legjobb öt napja augusztus 12-től 17-ig tartott és pont.
Az új évben talán az első mondatom:
- Basszus srácok idén szalagavató, jövőre érettségi..
Ijesztő a tény, ám akkor csak jót nevettünk rajta. Megvígasztaltuk magunkat azzal, hogy ha az informatika tanárunknak ilyen agyi képességekkel diplomája van, mi az az érettségi..
Így végül nem maradt más hátra, hogy boldog új évet kínánjak, úgyhogy minden kedves olvasómnak kívánom hogy a lehető legboldogabb, legsikeresebb, élményekben gazdag legyen ez a 2010! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)