Talán meg sem tudom fogalmazni milyen kedvem volt a héten. Semmilyen? Olyan nincs. Valamilyen. Se nem jó, se nem rossz. Nagyon nehezen akart véget érni a hét. Nehezen aludtam el, reggel még nehezebben keltem. Bioritmus felborulva. De nagyon. Az órákon többször zajlott le olyan jelenet, hogy elbambultam és csak arra a jól kihangsúlyozott "..UGYE anna?" mondatvégre eszméltem. Igen..ugye..hogyne. Egyedül az a röpke 10-15 perc fellélegzés éltetett az órák között. Az bezzeg gyorsan elmegy. Az én formám már csak ilyen.
Magyaron sosem lehet aludni. A tanárnő ilyen esetekre tartogatja a különleges szívatós kérdéseit és addig nyúz, míg meg nem válaszolod. Vagy ha nem szívatós kérdések, akkor tömény anyag ledarálása. A múlt órán csaknem 4 A/4-es oldal jegyzetet produkáltam. Eredmény? Egy szép, görcsös, 60 éves néniére emlékeztető jobb kéz. Esküszöm megtanulok gyorsan írni bal kézzel is, nem lesznek ilyen gondok. :'D Kétkezes vagyok. A ballal is megy az írás, de ha gyorsan próbálok, akkor erősen emlékeztet az eredmény az általános iskolai 1. osztályos füzeteimre. Sebaj.Kell egy kis nosztalgia néha..
Csütörtökön három magyar órám van a két faktot is beleértve. A faktokban azt imádom, hogy mindig rengeteget beszélgetünk. A tanárnő mindenről kikéri a véleményünket és nem sértődik meg, ha azt mondjuk egy-egy anyagrészre, hogy blöá. Cserébe ő is elmondja az övét.
Hétfőn jött a sulinkba egy színésztársulat. Az e heti fakt elején erről folyt a szó.A gimnáziumi osztályokat mind a tornaterembe csődítették, hogy üljünk félkörben a földre. Nem értettük miért nem ülhetünk a bordásfalra, vagy a padokra. Aztán észrevettük, hogy egy pár színész beül közénk. Itt már végképp nem értettünk semmit. Mikor viszonylag csönd lett a közönség soraiba beült színészektől elkezdtek záporozni a kérdések a szabadon hagyott tér közepén álló lány felé. Jobbra-balra kapdostuk a fejünket. A darab címe Kisded játékok volt. Egy megerőszakolt lány története. 4 fiú, 1 lány felosztás..Bizarr. Mint később számunkra is kiderült, egy rendőrségi vallatással kezdtek, majd hirtelen visszaugrott a történet a legelejére.Amikor még csak ugratják egymást, és próbálgatják mennyire vannak hatással a másikra. Magyarul 2 szálon futott a történet, kb. 5 percenként hirtelen váltotta egyik a másikat. Néhol ijesztő volt, ahogy vidám arcok hirtelen komor vagy épp dühös és félelemmel teli tekintetté váltak. Egyre nőtt a feszültség, ahogy alakult a történet. Nem fejezték be. Nyitva hagyták a történetet, ezzel ránk bízva a döntést, hogy a srácok bűnösök-e vagy sem, esetleg a lány volt a hibás? Életszerű volt? Mi kerülhetünk ilyen helyzetbe? Nekem tetszett. Elgondolkodtatott.
Elég rendesen megoszlottak a vélemények, ahány ember, annyi feltételezés.
Kis reklám nekik: www.komatarsulat.hu
Péntek reggel Nikivel ketten baktattunk szinte csiga lassúsággal a suli felé. Az egyetlen vigasz, hogy utolsó nap. Csak túléljük valahogy. Felvetettem az ötletet, hogy mi lenne ha így a kis csapatunk szombaton beülne egy puffos-cipőlevevős-elterülős-jó zenés-finom teás helyre beszélgetni. Összefolyt a nyál a szánkban már csak a gondolattól is. Szóltunk a többieknek is, ők már betáblázták a szombatot, de azt mondták majd átnéznek mozi után. Rendben. Csak vártunk és vártunk, eljött a nap vége. Végre. Utolsó két óra felért egy intenzív agyleszívással. Az informatika tanár hozta a formáját. Ha megkérdeztünk valamit, örökké neki állt feljebb, hogy ő azt elmondta. Egyhangúan kérdeztünk rá: mégis mikor? Ó biztos hiányoztunk. Mindenki? Naná..Erre kiakadt, hogy majd ő eldönti mit magyaráz és mit nem, és különben is, le lehet szállni róla! Így. Ezekkel a szavakkal.
Komolyan elkezdtem gondolkozni, hogy lehet mégsem ez lesz az 5. tárgyam..képtelenség így jó eredményt elérni.
A kinti idő sem nagyon akart javítani a hangulaton. Az jéghideg eső kellemesen eláztatott minket, az alattunk olvadozó lucsokról meg már ne is beszéljünk. Bokáig vizes volt a zoknim, mire hazaértem. Nem baj. Remény a holnapban.
Nem tudom, hogy csináltam, de szombaton délután háromnegyed 2-kor ébredtem föl. Persze rögtön eszembe jutott, hogy ma megyünk teázni. Szinte körbetáncoltam a lakást miközben készülődtem. Valamilyen csoda folytán oda is értem időben a megbeszélt helyre és Nikivel a Sirius teaház felé vettük az irányt. Nem a legjobb környéken van, de valami bámulatos hangulata van a helynek. Ahogy beléptünk az ajtón megcsapott a finom teaillat, és akkor abban a pillanatban úgy gondoltam, hogy nem is akarok onnan kimenni egyhamar. Rögtön beljebb mentünk, ledobtuk a cipőnket és bevetettük magunkat két puffra és hagytuk hogy átjárjon a teljes nyugalom. Valami jókülönleges teát akartunk inni, de én végül csak egy sima málnás- hibiszkuszos-csipkebogyós teát rendeltem. Felhívtuk Chi-éket, hogy akkor jönnek-e, de végül sajnos nem tudtak.:( Nikivel órákig beszélgettünk és meg kell mondjam, rájöttem, hogy ez kellett nekem. Egy igazi beszélgetős, nyugis délután. Jól kibeszéltem magamból mindent, jót és bántót egyaránt és a végén igencsak nehezemre esett otthagyni a helyet. De van egy olyan érzésem, hogy megyünk még.:)
A mai nap már kevésbé volt nyugis, már csak azért is,mert holnap hétfő. De olyan szeretetfolyást (nem tudom, van-e ilyen szó, vagy saját találmány, de mi így hívjuk :'D) kaptam ma egy barátomtól, hogy mosolyogtam egész délután.
Egy ilyen hétvégéért már megérte átszenvedni az egész hetet. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése