Egy szelet én

Nem gondoltam, hogy majd egy sorozatban fog elhangzani egy gondolatmenet, ami annyira rám vall, hogy hihetetlen, de mégis:

" Oké, tudom, hogy hiba. De vannak dolgok az életben, amikről tudni lehet, hogy hiba, de mégsem tudod róla, hogy hiba, mert csak úgy tudod meg, hogy hiba-e hogy ha elköveted a hibát és amikor visszanézel azt mondhatod, hogy: igen ez hiba volt. Tehát nagyobb hiba nem elkövetni a hibát, mert akkor az egész életedet leélheted, úgy, hogy igazából nem tudod, hogy az hiba vagy sem..."

Kicsit zavaros, kicsit sok benne a hiba szó, de na. Mintha csak magamat hallanám. Nekem igenis el kell követnem minden hülyeséget, ahhoz, hogy belenyugodjak, hogy igen, ezt nem kellett volna. De nekem tetszik így. Legalább nem fogok unatkozni.

Szóval : Mindenki nézzen Így jártam anyátokkalt.

Szokásos fáziskésés

17. szülinap túlélve. Hazudtam, nem írtam aznap. Elöntött a teljes letargia, hogy öreg vagyok. (Megint hazudok. Letargia helyett lustaság, de tessék elnézni.)

A 19.-e első percei hatalmas vigyort varázsoltak az arcomra. SMS Nikitől. Remélem nem öl meg, de ezt muszáj ideírnom:

"Boldog újabb 17. ráncot az arcodra!:D Amúgy meg fogd fel egy újabb boldogan megélt évnek.:) puszi, Niki+ Ádám"

Kaptam tortát. Kis marcipángombák voltak rajta, és eszméletlenül aranyos volt. (Meg finom is. Nyamm.) Édesapám kérte hogy fordítsam meg a tortát egy kép erejéig, hogy látsszon a 17-es gyertya. Felém így egy laza 71 év vigyorgott vissza, de hálisten azelőtt még van egy pár, amiben még el kell hagynom legalább 20 diákigazolványt és minimum 50 személyit, ha nem többet.

Ha a 19.-e nem is, de a 20.-ai este (vasárnap hajnallal együtt) egészen biztosan örökre kicsi szívembe van zárva.
Drága barátaimmal csótánykodtunk magunknak egy asztalt egy már említett kávézó-étterem-kaszinó-nem is tudom minek nevezzem helyen és jó hangulatban eltöltögettük az időt estig. Meg nem csak az időt, hanem valami szép színű koktélt is magunkba, ami után a fülig érő vigyor még fülig érőbb lett.
Az enyém meg már lassan a tarkómon is látni lehetett, mert mikor már indulófélben voltunk, kaptam tőlük valamit. Most is itt figyel a nyakamban. Egy lila sál. Köztudott, hogy mostanában éjjel-nappal sálat hordok, a lila meg a kedvenc színem. A csokiról is szót ejtenék, ami ugyan már a hasamban úszkál, de mélyen gyászolok. Rest in peace my little After Eight..

Egy kicsit lecserélődött 4-es fogatunk a szokásos hely felé tartott. Jól időzítettünk (vagyis anyukámék 17 éve.) , egy másik szülinapos társaság is ott volt, úgyhogy teljes ünneplős hangulat borítékolva.
Rávetettük magunkat a karaoke-listára. Niki bele sem nézett, már írta is fel az első számot: Halász Judit- Boldog születésnapot.Gyöngyi és Niki előadásában. Gyűlölök a középpontban lenni, sosem voltam az a társaság közepe típus.. de ez nagyon jólesett.^^ Utána kaptam sok-sok ölelést és puszit, meg köszöntést még idegenektől is. Aztán Nikitől is kaptam valamit. Olyan biztonsági csomagolást rakott rá, hogy azt hittem, az életben ki nem bontom. Drága Ádám halál nyugodt arccal közölte velem, hogy vigyázzak, mert igazából bomba.
De tényleg igazából egy só mécsestartó amihez kaptam illatos gyertyákat is.^^ ( Azt már csak veletek osztom meg, hogy itthon voltam olyan okos és kicsit sem 17 éveshez méltó, hogy megnyaljam. Tényleg só ízű.)


A zenéket tekintve is az én napom volt, 1 olyan sem volt, amit ne ismertem volna. Az est folytatásáról meg csak annyit, hogy olyannyira boldogságosan telt, hogy vasárnap délelőtt 11-re értem haza.:)

Köszönöm srácok! :)^^


A kipihenősdi még nem nagyon sikerült, bár holnap sem lesz első órám, és tegnap meg tegnap előtt sem volt. Úgy néz ki, igyekszik a kedvemben járni a világ, jobb lesz ha nem vagyok elégedetlen. ( az ancsis stílushoz hozzá tartozik az enyhe kis szarkazmus néha..:'D)

Sajtos sóska

Visszaolvastam saját magam és az első bejegyzésemben megfogadtam, hogy nem ilyen érdekfeszítő dolgokat fogok taglalni ebben a blogban, de ez most kétségtelenül azt a szintet fogja megközelíteni.

Eltelt..*számol*..több mint 2 hét, mióta utoljára írtam és úgy érzem kilométerhosszú bejegyzést tudnék írni, de hozzáfogok és egy épkézláb gondolat nem sok, annyi sem áll össze rendesen.
Ha a 17 éves kor ilyen mellékhatásokkal jár, nem szeretném betölteni, köszönöm..
Pedig holnap óhatatlanul annyi leszek. Szóvá lett ám téve, hogy öregszem. Kicsit bagoly mondja verébnek effektus volt egy 23 éves szájából, de el van nézve.

Így a két hét során az is kétséges volt, hogy egyáltalán túlélem-e 19.-éig. Ugyan a téli balesetek megkíméltek eddig *lekopogja*, de volt helyette majdnem-orrtörés. És ezzel együtt arra is rájöttem, hogy nekem nem való a sportolás és pont. Ja, és az orrom vonzza a labdát. Egyedül focilabda nem talált még orrba, de az is csak azért, mert életemben talán kétszer, ha fociztam. (Vagyis valami focinak tűnő dolgot műveltem..)
Egyszerűen annyi történt most, hogy a röpis nyitásokat gyakoroltuk párokban tesin és ilyenkor előfordul, hogy valakinek érdekes irányt vesz a labdája..Egész konkrétan most az én arcomba. Kicsit meglepődtem, meg elzsibbadt az orrom, de megmozgattam és mentem volna tovább. De aztán lefelé fordítottam a fejem és éreztem, hogy megtelik az orrom. Azt hittem taknyos vagyok, de elég rendesen meglepődtem, mikor az orromhoz emeltem a kezem és hirtelen piros vércseppek kezdtek gyűlni a tenyeremben. Csodás. Kikéreckedtem a mosdóba. Vagyis odatotyogtam a tanárnőhöz kinyitottam a szám, meg sem szólaltam,ő már lökdösött kifelé, hogy menjek már. Gyöngyi kikísért, de mire leértünk a számba is belefolyt. Semmi nem volt nálunk, amivel letörölhettem volna, wc papír meg miért is lenne.. Végül pár ijedt arcú elsős hozott nekem papírzsepit. (Szegények..a csapból is a vámpír téma folyik mostanában, és erre egy véres szájú-orrú -arcú lány csak úgy belibben eléjük. Melegítőben. Nem lettem volna a helyükben.)
Utána levő nap, mikor hazaértem, még át is estem a szobám küszöbén. Lehet gratulálni ismét. :'D

Le is betegedtem sikeresen. Már jobban vagyok, de még képes vagyok a frászt hozni az emberekre 1-2 köhögőrohammal. Minden nap letoltam legalább 1 liter forró teát és életemben először megúsztam az orvost. A Jézuska visszahozta az immunrendszerem. Jessz.

Elhagytam a diákigazolványom is. Megint. 5. éve vagyok ebben az iskolában, és minden évben másik volt. Most rekordot döntögetek szépen lassan. Októberben kaptam meg az újat és ma megint kopogtattam a titkárságon igénylőlapért. Katasztrófa vagyok.

Merjek fogadalmat tenni? Merek.. Ha betöltöm a 17-et, nem leszek trehány. (höhö.igyekszem még ma este mindent eltüntetni és kiélni magam egy életre. xD)

Holnap még jelentkezem, öregítőimnek meg annyit, hogy már összespannoltam a ránctalanítóval. Csók mindenkinek!

Máris?

Ő csak mesélt és nevetett. A vizipipa füstje néha homályba burkolta az arcát. Ültem és néhol elképedve hallgattam. Végigdőltünk a földre terített matracon és magunkba szívtuk a vanília illatú gyertyák és füstölők illatát.Aligha létezik ennél megnyugtatóbb szombat délután.Utólag is köszönöm.:)

Most a számról szezámmagdarabok potyognak az előbb elrágcsált grillázsból, fülemben dübörög a Faithlesstől az Insomnia, előttem forró tea+kindertojás (közel 17 évesen ez kell a népnek..legalábbis nekem tuti.) kombó, hihetetlen bulihangulatot csináltam magamnak, de megszívtam, mert még mindig csak szerda van.
És vár még egy csütörtök és egy péntek.
És én már megint csak időt húzok. A sarokból ott figyel rám a töri könyv, benne sok, szép, színes oldallal és sok betűvel, amiket ha összeraknék, megkapnám az első világháború előzményeit. Majd később. Késő este jobban fog az agy. De komolyan.

Magával rántott ez az új év. Máris február, ami azt jelenti, hogy nemsoká 17 leszek. Valahogy semmi eget rengetőt nem érzek. Talán jövőre. De azt meg nem akarom. Köztudott, hogy 18 után nincs megállj.
Azért belecsapunk a lecsóba most is (nem is én lennék, ha nem kajás szinonimát írnék a bulira..). Minden kedves olvasó vegye úgy, hogy meg van invitálva. :) Helyet, időt majd kevésbé publikus helyen annak, akit érdekel.

Tegnap kaptam ám egy szép meghívót. Fehér festékes arcú afrikai bácsi van rajta. Kiállításmegnyitó, Néprajzi Múzeum, most péntek. A kiállítás címe 100 év azonosság, 100 év változás- Torday Emil nyomában Kongóban. Már alapból a meghívón szereplő fotótól is el voltam ájulva. Persze ahogy hazaértem, utánanéztem ennek az egésznek. Meg is találtam az oldalt és rábukkantam egy expedíciós blogra is. Idő híján csak itt-ott beleolvasgattam. Érdekes. Nagyon kíváncsi vagyok.