Máris?

Ő csak mesélt és nevetett. A vizipipa füstje néha homályba burkolta az arcát. Ültem és néhol elképedve hallgattam. Végigdőltünk a földre terített matracon és magunkba szívtuk a vanília illatú gyertyák és füstölők illatát.Aligha létezik ennél megnyugtatóbb szombat délután.Utólag is köszönöm.:)

Most a számról szezámmagdarabok potyognak az előbb elrágcsált grillázsból, fülemben dübörög a Faithlesstől az Insomnia, előttem forró tea+kindertojás (közel 17 évesen ez kell a népnek..legalábbis nekem tuti.) kombó, hihetetlen bulihangulatot csináltam magamnak, de megszívtam, mert még mindig csak szerda van.
És vár még egy csütörtök és egy péntek.
És én már megint csak időt húzok. A sarokból ott figyel rám a töri könyv, benne sok, szép, színes oldallal és sok betűvel, amiket ha összeraknék, megkapnám az első világháború előzményeit. Majd később. Késő este jobban fog az agy. De komolyan.

Magával rántott ez az új év. Máris február, ami azt jelenti, hogy nemsoká 17 leszek. Valahogy semmi eget rengetőt nem érzek. Talán jövőre. De azt meg nem akarom. Köztudott, hogy 18 után nincs megállj.
Azért belecsapunk a lecsóba most is (nem is én lennék, ha nem kajás szinonimát írnék a bulira..). Minden kedves olvasó vegye úgy, hogy meg van invitálva. :) Helyet, időt majd kevésbé publikus helyen annak, akit érdekel.

Tegnap kaptam ám egy szép meghívót. Fehér festékes arcú afrikai bácsi van rajta. Kiállításmegnyitó, Néprajzi Múzeum, most péntek. A kiállítás címe 100 év azonosság, 100 év változás- Torday Emil nyomában Kongóban. Már alapból a meghívón szereplő fotótól is el voltam ájulva. Persze ahogy hazaértem, utánanéztem ennek az egésznek. Meg is találtam az oldalt és rábukkantam egy expedíciós blogra is. Idő híján csak itt-ott beleolvasgattam. Érdekes. Nagyon kíváncsi vagyok.