Sulielemző szösszenet

Szóval. Nézem ezt a gyönyörű napos eget, amit eltakar egy nagy fekete felhő és ömlik belőle az eső. De én tudom, hogy igazából süt. Optimizmus rulz.
Tanulnom kéne de nem teszem. Elkezdtem összegezni mit tanultam eddig.

Matekon: -pislogás művészete: hogyan pislogjunk legalább 300-at 1 perc alatt? Ebben a matektanár verhetetlen sajnos. Egy rossz szó, és míg gondolkozik a frappáns válaszán, másodpercenként legalább 3. A rossz napjain.

Törin: Hogyan építsük bele a testnevelést a történelem tantervbe? Bizony, nekünk ilyen modern iskolánk van ám. A tanár lefut egy félmaratonnyi távot 45 perc alatt a tábla előtt. Míg követed a fejeddel az oda-vissza futkosást ,el is fáradsz és a nyakad is begörcsöl.
-Hogy Magyarország a reformkor idején milliós várossá nőtte ki magát.
-Valamint kitűnő becézéseket. A 2 Oscar-díjas egyértelműen a "cicedlik" és a "gyönygyvirágszálak" . Eddig. De én bízom a tanárnőben.

Fizikán: - Megtanultuk, hogy a "B" iránya megegyezik azzal, hogy kapja be az egész osztály. (kinyújtott középső ujj lengetése függőlegesen felfelé) Annak rendje és módja szerint, kétszer kellett elmagyaráznia ..nem értette,hogy miért kezd el abban a percben röhögni mindenki, mikor ismertetni kezdte a "B" irányát. Nem is tudom.
- Nagyon fantasztikus fizikás favicceket, aminek a végét sosem halljuk rendesen, mert a tanár elröhögi.
-Illetve hogy hogyan öltözzünk pizsamás mikulásnak az év 365 napján.

Angolon: Ehhez tudni kell, hogy a tanárnő 50 évesen miniszoknyában pompázik és egy kicsit bevág hónaljban a szoknya öve, de elnézzük neki. Mert minden órán szemlélteti hogyan rúzsozzuk ki magunkat "észrevétlenül" a magunk elé tornyozott táska mögül. Szintén verhetetlen.
-Átköltött szólásokat. ( Beledőlök a kardomba. = Beledőlök a tupírfésűmbe.)
- Illetve : "Érettségire készülünk gyerekek, nem lehet szórakozni, őőőrületes tempót kell diktálnunk. " Igaz eddig csak ezt a mondatot sikerült "őrületes tempóban" elmondania minden órán legalább 15-ször, de semmi gond. Lassan, de biztosan.


Francián: Azt hogy cicatrice, nem úgy kell kiejteni hogy "cicatrájsz". ( Pedig úgy sokkal jobb.)


Informatikán: - A tanárnőnek nem az a feladata, hogy leadja az anyagot és felkészítsen az érettségire. Közölte velünk, hogy ő nem fog minket felkészíteni az előrehozott érettségire. Elvégre minek is. Nyilván szórakozásból töltöm informatika fakultáción az egész péntek délutánomat.
- Már tudjuk, hogy nem számítástechnika, hanem informatika. És nem dolgozatot írtunk, FELMÉRŐT. Ugyan általános iskola 4. osztályban használtam ezt a szót utoljára, de nosztalgiázni jó.
Ja és a nevem DIÓSI Anna..Nem Diós. Pedig én, és a szüleim is több mint 16 évig ebben a hitben éltem. Szörnyű. (Amúgy viccet félre téve, tényleg idegesítő, hogy minden második ember odahallucinál egy i betűt a nevem végére.)


És most erőt veszek magamon, és nekilátok a holnapi adagnak. I'm lovin it.

Telefon

Nevetve szálltunk fel a 90-es buszra. Csillebércről tartottunk hazafelé. "És azt láttad, mikor a..?és mikor XY lecsúszott a drótkötélről?"
Néztem, ahogy elsuhannak mellettem a budai hegyek szerény , már-már háznak nem is nevezhető villái. Megpróbáltam beleképzelni magam . Milyen lenne itt élni?
A szokásos utazás közbeni fantáziálgatást félbeszakította a telefonom.
- Szia, mondjad. Buszon vagyok..
-Szia..semmi, csak..mikor érsz haza?
- Nemsoká a Moszkván vagyok, még bő egy óra, mire én otthon leszek. Te merre ?
-Óó..Árpád híd.
-Nem maradsz ott? Sietek..
- ...
- Hm?
-Á..nem tudom.
- Na..légyszi.
- Lerakom, szia..
- Na de..
Mint mikor egy nem várt pofon csattan az ember arcán.Semmit nem értettem. Mégjobban kizárva a külvilágot folytattam az utamat hazafelé. Nem emlékszem, mondtam-e valamit, hogy hogy szálltam villamosra. Azon kaptam magam, hogy a hévmegállóban, majd a héven vagyok. Beszélgettem a barátnőmmel, még talán nevettem is. A telefon megint rezegni kezdett a zsebemben. A szám ugyanaz.
- Mondd.
A másik oldalról elfolytott sírás, majd egyetlen kérdés.
-Haragszol rám?..

Hogy tudnék? Hisz azt sem tudom kire kéne..

Childhood

Mára csak egy teljesen exkluzív fotó a két és fél éves ancsiról. Ja, én pompázom rózsaszínben és kettőt lehet tippelni ki a kis fehér :D

Balatoni nyár III.

- Nem ülünk ki a partra? –hangzott az újabb kérdés Stan-től.
- Hm..majd. Nekem előbb kéne egy hamutartó..-feleltem.
Az asztma mellé nem volt túl szerencsés választás. De a bennem lévő nyomasztó érzés enyhítésére pont megfelelt.
D. a hátunk mögötti asztalról pakolt le épp, így hátrafordultam.
- Őő, D., egy hamutartót dobsz nekem? Légyszi.
- Persze.De ne mécsesről gyújtsátok meg. Balszerencse.
- Hm..van öngyújtód is?-kérdeztem már majdnem nevetve.
- Hát, azzal sajnos nem tudok szolgálni.- arckifejezéséből ítélve hasonlóképp lehetett, mint én.
Visszafordultam Stan-hez és a húgomhoz.
- Akkor kénytelen leszek megkockáztatni.-mondtam, és közben a mécseshez hajoltam.
Kis hatásszünet után Stan közbeszólt.
- Hm.. most ezzel lehet a világ másik végén megöltél egy matrózt.
Felvont szemöldökkel néztem rá, ő próbált komoly arcot erőltetni.
- Szerintem az a matróz tökéletesen érzi magát.
Eközben a Kata (húg – a szerk.)-Stan-Én alkotta hármas a vízpart felé vette az irányt.. Szegény ártatlan matróz a világ másik végén még biztos csuklott egy darabig..

Vasárnap délután a parton fekve rájöttem, hogy már csak két nap. Kedden hazamegyünk. Hanyatt dőltem a törölközőmön, behunytam a szemem és igyekeztem nem gondolkodni és élvezni a hátra lévő időt.
Sikerrel jártam. Egy kis idő múlva már azon kaptam magam, hogy a Kalóz pultjánál állok.
- Na? Tegnap mécsesről gyújtottátok?- kérdezte D. a tőle megszokott mosollyal.
- Aha. De nem történt semmi.- válaszoltam szórakozottan.- Mindenki él.
- Oké,oké. Csak gondoltam szólok, úgyhogy ha ezután mégis, nekem tiszta a lelkiismeretem. ;)

Az a nap épp olyan gyorsan elsuhant, mint a többi. Megdöbbenve álltam a kis faház teraszán. Nemsoká megint este. Tegnap Stan felajánlotta, hogy fussunk össze ma is. Hugival rábólintottuk. Majd estefelé Ha. Ha a Kalózban nyitunk.
Ez utóbbit már én tettem hozzá.
Nevettünk, beszélgettünk vagy épp ugrattuk egymást. Még mindig furcsának tartottam, de a maga módján jó fej. Megszoktam? Talán.
A parton csatlakozott hozzánk G., Stan bátyja is. Visszaültünk a Kalózba,. Én közel álltam az elalváshoz, így venni szerettem volna egy kávét.
- Ó, kávé már nincs. Kikapcsoltuk a kávégépet.- mondta bocsánatkérően D.
- Akkor tök mindegy, bármit ami felébreszt.
Már én éreztem hülyén magam. Ők még mindig nem tűntek fáradtnak.
-Keverjek neked valamit? Tuti felébredsz.
- Alkohol? Én attól egy idő után csak még álmosabb leszek
-Na, de ettől nem leszel. Bacardi-kóla?
- Na jó, legyen. – megadóan mosolyogtam.
Az este többi része hasonló jó hangulatban telt el. Több ízben idiótának nézhették Katát és Stant az arra járók, ugyanis mindketten a bacardi-kólámból kilopott citromkarikát rágcsálták.. Én, csodával határos módon nem aludtam el, úgyhogy minden tiszteletem D.-nak ment.

Hétfőn délben ébredtem. Hűvösebb volt, mint az addigi napokon. Csak ne essen-gondoltam. Az égre tekintve nem volt vészes a helyzet. Én, az örök optimista lélek.
Elhatároztam, az utolsó estémet semmi nem fogja elrontani. Addigra az ég beborult, és már az ég is dörgött. Mit sem törődve a jelekkel, nekivágtunk a partnak. A Kalózhoz érve ért az első megdöbbenés: Sem D.-t, sem K.-t nem láttam. Kihalt volt minden.
Leültünk meginni egy kólát. Időnként kivilágosodott az ég egy-egy villámtól. Láttam húgom nyugtalan arcát, ami idővel átragadt rám is.
- Gyere, menjünk..
Visszavittem az üveget, és lassan hazafelé vettük az irányt. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy holnap utazunk.

Kedd reggel halk pakolászásra ébredtem. Édesanyám már elkezdte összepakolni a dolgokat amire ebben a pár órába már biztos nem lesz szükség.
Hirtelen ötlettől vezérelve kiugrottam az ágyból, gyorsan felöltöztem és kerestem egy darab papírt. Kiültem az asztalhoz és gondolkodtam.
Alig két perc elteltével egy kislány rajzolódott ki rajta, szájából szövegbuborék, benne pedig a telefonszámom. Elmosolyodtam, és zsebre vágtam a papírt.
- Anya, én még lenézek a partra gyorsan.
- Rendben, de siess. Megvárunk a parkolóban.
Nem kapkodtam el a dolgokat. Lassan nekivágtam a partra vezető útnak. Ebben az évben utoljára.
Ahogy közeledtem egyre lassítottam a lépteimen. Fogalmam sem volt mit mondjak.
De veszteni valóm semmi, hát miért ne? Ilyen gondolatok cikáztak át a fejemen. Odaértem.
- Heló, hogyhogy ilyen korán? –fordult felém D.
- Á, csak búcsúzni jöttem. –lebiggyesztettem a szám.
Épp teát csinált magának. Kicsúszott a kezéből a citrom. Most ő is kicsit szétszórtnak tűnt.
- Ez ma nem az én napom. Megégettem a kezem és még a vendéget is lefröcskölöm..
Közben folyamatosan adták neki a munkát is. Szám együttérző mosolyra húzódott. A zsebemet égette a kettéhajtott papírdarab.
Az idő egyre csak telt, beszélgettünk, ő dolgozott.
A rádióban épp egy Quimby számot adtak, ők énekelni kezdtek.
„Ajjajjaj, egy levelet felkapott a vihar..”
D. elindult a konyha felé, de ekkor mintha kívülről hallottam volna saját magam:
- Hé, várj egy kicsit..
Felé nyújtott kezemben ott volt a papír. Meglepett arccal elvette, gyorsan köszöntem, megfordultam és elindultam a parkoló felé.. Magam mögött hagytam a Vén Kalózt, a Balaton partját, majd egész Fövenyest. Kezdetét vette egy két órás út hazafelé, és egy visszaszámlálás a következő nyaralásig. : )


Csak a Fionn kedvéért: igaz történet alapján íródott. ;)

Megbántani eszemben sem volt senkit. És a K. nem is mindig mogorva. :)
Több kommentárt nem is fűznék hozzá..De nektek szabad: bármi helyesbítést, drakulációt, anyázást, levélbombát és egyebeket kommentben. Köszöntem. További szép napot. :)^^

Hogy kárörvendhessen a nép..

Nos. Kapásból egy jó tanáccsal indítok: MINDIG vidd ki a maradék innivalót a szobádból. Ocsmány következményei lehetnek különben. ~hatásszünet~

A szobám fala egy hányadék.
Na jó, kis jóindulattal egy alkoholmérgezés következményeit ábrázoló Picasso festménynek is elmegy.
Szóval..Az történt, hogy reggel ismét olimpiai bajnok futónak képzeltem magam és hagytam magamnak 10 perc elkészülési időt. (6, helyett 6:50-kor felkelés..) Ez már eleve halott dolog ugye. Gyors öltözés, haj, meg amit ilyenkor kell. Végére a kaja-pia táskába berakása. Mivel időm nemigen volt, a tegnapi nap maradványait csak kipakoltam gyorsan a földre, a táskám mellé. Többek közt egy félig megbuggyant baracklevet. Miközben én igyekeztem ébren túlélni a napot, addig a baracklé külön életre kelt: -jobb szót nem tudok- felrobbant.
Suli után még volt egy kis elintéznivalóm Pesten, így 4 körül, élőhulla állapotban végre hazakeveredtem. Nagy vidáman beléptem a szobámba..és puff. Valami embertelen büdös buggyant baracklészag csapta meg az orrom. Aztán láttam meg hogy a falat, a padlót,a radiátort, a szekrény oldalát egytől egyig sárgás színű, hányás állagú valami borítja. Gondoltam én mindenre hirtelen, kis híján még egy moszkva téri másnapos csövest is idehallucináltam.
És akkor észre vettem a tegnapi üvegem kék kupakját..majd a szoba másik végében az üvegem, amiben még volt pár csepp a tegnapi baracklevemből..

(Nyugalom, azóta takarítottam.)

A Balaton befejezése is jön, ne tessék aggódni. De ezt a lúzerséget muszáj volt közölnöm mindenkivel. Elnézést.

Balatoni nyár II.

Veszélyesen gyorsan teltek a napok. A reggelből este, a szerdából hirtelen szombat lett.
A szombat este ismét a Vén Kalóz egyik asztalánál ért engem és a húgomat. . Vidáman beszélgettünk , időnként felnevettünk 1-2 borzalmas karaoke produkción. (6 éveskislányok előadásában a Macskajaj zenéje és hasonló nyalánkságok..). Időnként felfedeztünk pár strandról ismerős arcot . Egy fekete hajú, olyan „emó” forma srác már harmadjára sétált el mellettünk.
Előző este, mikor a mólón sétáltunk húgommal, észrevettük, hogy egy ideje jön utánunk. Leült a mólóra tőlünk nem messze és itt a redbullját. Szívószállal. Figyeltük egy ideig, a sötétben úgy tűnt ő is minket. Mikor visszaindultunk, hirtelen fölállt ő is.
- Te, ez jön utánunk.. – pillantott hátra a húgom és begyorsított.
- Látom.. Állj meg.- megálltunk, én úgy tettem, mintha észrevettem volna valamit a vízen.
Az Emó elsétált mellettünk, megnyugodtunk , elindultunk vissza. Nagy megdöbbenésünkre ugyan azon az utcán fordult le, amerre a mi nyaralónk is van. Sűrűn pillantgatott vissza ránk, és mintha begyorsított volna. Húgommal összenéztünk és kibuggyant belőlünk a nevetés. Most ő hiszi, hogy követjük?
Idővel eltűnt a szemünk elől.

Egy ember alakú árnyék rajzolódott ki az asztalunkon. Mindketten felnéztünk és látszólag egyikünk sem tudta, hogy szívrohamot kapjon, vagy nevessen. Az Emó állt az asztalunk mellett.
- Sziasztok, Stan vagyok. Leülhetek? – kérdezte.
- Persze. De..ne haragudj. Kicsoda?- kérdeztem vissza gonosz mosollyal az arcomon.
- Stan. S-T-A-N- mintha elmebetegekhez beszélne.
- Köszönöm, azt felfogtam. De rendes neved?-
- Hm.. azt csak minimum három óra beszélgetés után szoktam elmondani. Majd.- felelte.
Nála furcsább emberrel ritkán hozza össze a sors az embert. Talán a harmadik kérdése az volt hozzánk, hogy szeretjük-e a vér ízét. Beleprüszköltem a kólás üvegembe.
- Bocs. Kiengedsz? Veszek még egyet..
Szívem szerint azt mondtam volna, hogy menjünk innen. De láttam húgom arcán, hogy szimpatikusnak találja. Így visszaültem, de a tekintetemmel D.-t kerestem. Időnként felénk nézett Megint nem mosolygott.
Gyere már. Gyere ide. Ments ki innen. (Időközben Stan és a húgom a Twilight- ot választották témának.). Nem sokkal később meg is jelent egy mécsessel a kezében és kaján vigyorral rám nézett és megszólalt:
- A fény az fontos. Szóljatok, ha elalszik. ;)

A befejezés még várat magára egy kicsit.

Balatoni nyár I.

Adott egy hely 8 éve, plusz a család. Ismét elindultunk, hogy eltöltsünk egy hetet távol Budapesttől, a Balaton partján, Fövenyesen. Már jól ismert vendégként estünk be a kis faház ajtaján, hogy magunkba szippantsuk a frissen mosott ágynemű és a bútorok édes illatát. Megérkeztünk. Lassanként szállingózott a többi vendég is az üdülőbe.
Már akkor tudtam, nem akarok része lenni ennek a társaságnak.
Hé,- mondta egy belső hang- de hisz ezek ugyan azok az emberek akikkel 8 évesen homokvárat építettél! Régen volt. Most minden más, mindenki megváltozott. Talán egy kicsit felnőtt.
Gyors kipakolás után fürdőruha fel, indulás a partra. Az út egy részét magas nyárfák szegélyezik két oldalról, lombjaik védelmezőn hajolnak az emberek feje fölé.
Nem szeretek strandra járni, ám itt már messziről mosolyogva hallgattam a partról kiszűrődő zajokat. Még egy kis utca balra, át a síneken. Itt is a megszokott látvány tárult a szemem elé: a naptól megsárgult fű, a magas fák és a Balaton vize, a távolban felsejlő déli parttal.
A parton három kis vendéglő várja az úszásban, játékban - meg persze a roppant fárasztó napozásban- megéhezett nyaralókat. Végignéztem a „vendéglősoron” és a szemem megállapodott a kedvencemen: Vén Kalóz. Akaratlanul is keresni kezdtem az ismerős arcokat a pult mögött. Rögtön meg is pillantottam K.-t. Mogorva arccal támasztotta a pultot és figyelte a parton nyüzsgő ember kavalkádot. Szám ismét mosolyra húzódott. Őt sosem láttam mosolyogni.
Ekkor a pult mögül kijött egy szőkés barna hajú hajpántos fiú. Nocsak, új arcok. Első pillantásra szöges ellentéte volt K-nak. Csak a hajpánt stimmel. Kezén tálcát pörgetett és mosolyogva sietett az asztalokhoz, hogy felvegye a rendelést. Fogszabályzóján megcsillant a napfény.
Vettem egy nagy levegőt , megfordultam és kezemben a törölközőmmel a családom felé indultam. A víz kellemesen hűvös volt, én mégis inkább a partot választottam és kezdetét vette egy békés ,árnyékban olvasgatós délután.

Este a kis faházban folytatódott a pihenés. Az éjszakai életet Fövenyesen ugyan az a 3 parti vendéglő adja. Mi lenne, ha visszamennénk meginni valamit?- indítványoztam. Összecsapódtak a könyvek, mindenki átöltözött és a család ismét a part felé vette az irányt. Elöl én és a hugom, mögöttünk pár méterrel lemaradva a szülők. A Kalózt választottuk, mint mindig.
Odasétáltam a pulthoz, és máris kértem a jegeskávém K.-tól, aki egy szó nélkül indult megcsinálni. Ekkor beugrott a pult mögé a másik hajpántos fiú:
- Jóó estét, adhatok valamit?- szegezte nekem mosolyogva a kérdést.
- -Nem köszi, már kapom.-mutattam K. felé- De talán a családnak..
- Óó..Tessék parancsolni.- tekintete ide-oda cikázott köztem és édesanyám között.
Közben K. megérkezett a jegeskávémmal. A pohár oldaláról folyt a tejszínhab. Megkérdeztem Hajpántos Fiút kaphatnék-e ehhez egy szalvétát.
- Hogyne. Elnézést, egy kicsit figyelmetlen a kollega.- felelte bocsánatkérő mosollyal és a kezembe nyomta a szalvétát. Én is elmosolyodtam.
Miutána család is eldöntötte, mit kér, leültünk az egyik szélső asztalhoz. Jókedvűen beszélgettünk. Élveztem , ahogy a langyos esti szellő végigsimította a bőröm. A vízre arany hidat festett a hold. Gyönyörű.
Észrevettem hogy a velem szemben ülő szüleim néznek valamit a hátam mögött. Hátrafordultam: Hajpántos Fiú oldalazott az asztalhoz , és mosolyogva lerakott egy mécsest.
Még figyeltem egy ideig.Hogy tud ilyen jókedvű maradni? Legalább 12 órája dolgozik már.
Éreztem a tekintetét magamon. Elgondolkodva néztük egymást egy darabig. Mosolytalanul.

Második nap ismét a strandon múlattuk az időt.
- Nem hoznál valamit inni?- édesanyám fejével a Kalóz felé bökött.
- De. Persze. – hálás mosollyal elvettem a felém nyújtott pénzt.
Már messziről láttam, hogy K. áll a pultnál. De mintha észrevette volna, hogy megyek.. Lassan elkezdett hátrálni, és diszkréten megbökte az épp mosogató Hajpántos Fiút.
- Hé..Mi van?- Értetlenül követte K. tekintetét.. – Ó, hát helóóó. Mit adhatok?
Felismert.Ismét a megszokott vigyor volt az arcán, ezzel mosolyt csalva az én arcomra is..
- Szia. Egy Nestea-t és egy mentes ásványvizet kérek.
- Őő..K., ez mennyi?
- Passz..
A határozott személyzet. Elnevettem magam.
- 560, nem? Ja, öt..
- Nem. 610.- szólt közbe K.
- Ajj..egyszer akartam jó fej lenni, látod? És nem lehet.. – mondta D. (Hajpántos Fiú – a szerk) elszontyolodva, de még mindig némi huncutsággal a szemében..
- Én meg egy kicsit profitorientált vagyok. Bocs.- mondta K. már nekem címezve, a szokásos mogorva arccal. De a szája sarkában ott bujkált egy kis mosoly.



A folytatása következik.Akár tetszik, akár nem.

Csak egy apró körkérdés

Vége az első hétnek, a hétvége közepe van. Én meg görnyedezem az álmosságtól, mint mindig. Kegyetlen egy dolog ez kérem. Ledőltem egy kicsit délután, mert az este nem alvásra való ugye. Erre édesanyám 10 perc után bejön és megkérdezi: mit csinálsz?

Kérdem én, ha az ember gyereke fekszik az ágyban csukott szemmel, alváson kívül mi jöhet még szóba? Örök rejtély.

Kampány: Megint nyarat!

Napközben még csak a naptárban látszik, hogy ősz van..de reggelente már hivatalosan is. Vagyis ha az ember olyan okos mint én, és ujjatlan felsőben indul el reggel 7-kor. Bizony elég rendesen oda lehet fagyni a HÉV-megálló peronjára. Meg nyilván nem csak oda, bárhová. Néha elgondolkozom olyasmin, hogy milyen lenne olyan helyen élni, ahol nincs tél.Például Afrika. Hát vagy jó, vagy nem. Mindkét válasz mellett szólnak érvek. Jó lenne, mert nem kéne azt hallgatni a szülőktől, hogy " így nem mész sehová! Pulcsi, kabát, sál sapka, kesztyű, símaszk, 5 nadrág..bla bla." Emellett tetszik Afrika. Szép táj,a kultúra, a gyönyörű emberek..hmm :)Soha nem lenne undorító szürke latyak a város közepén, amit egyesek hónak neveznek.. De. De ott viszont örökké izzasztó hőség. Illetve nem, de szerintem az ottani minimum hőmérséklet is meghaladja az itteni hőségrekordokat..:'D. És az időérzékem már így is szörnyű. Ilyen kérdésekkel, hogy milyen nap van, hanyadika van..ki lehet kergetni a világból. Ugyanis általában fogalmam sincs. Hát ha még megkülönböztethető évszakok sem lennének, amiből lehetne következtetni. Nem lenne nagy családi karácsony. Az egyetlen dolog, amit szeretek a télben. Meg az egyetlen ünnep..


De egyszer ha majd..nagyon majd..sok pénzem lesz, biztos , hogy egy időre kimegyek. (Csak és kizárólag télen.. :'D)
Kicsit elkalandoztam. Vissza az eredeti témához. Szeptember másodika van (Hogy tudom..ritka pillanat.) , lassan kezd tudatosulni a diákok fejében, hogy nem, nem álom.Elkezdődött. Nekem is, 11. osztály-os lett az Ancsi. (Ejha, veszélyesen sokat tudtok rólam, nem jó . xD) Már az első napon, a követelmények ismertetése alatt elhangoztak olyan bekiabálások, hogy "..és mikor van az utolsó nap?"
Nem ártana, mondjuk holnap. És utána megint egy nyár. Megint az édes semmittevés két és fél hónapig, a barátok,Balaton, meg minden ami egy jó nyárhoz kell. Ki kampányol velem?