Balatoni nyár I.

Adott egy hely 8 éve, plusz a család. Ismét elindultunk, hogy eltöltsünk egy hetet távol Budapesttől, a Balaton partján, Fövenyesen. Már jól ismert vendégként estünk be a kis faház ajtaján, hogy magunkba szippantsuk a frissen mosott ágynemű és a bútorok édes illatát. Megérkeztünk. Lassanként szállingózott a többi vendég is az üdülőbe.
Már akkor tudtam, nem akarok része lenni ennek a társaságnak.
Hé,- mondta egy belső hang- de hisz ezek ugyan azok az emberek akikkel 8 évesen homokvárat építettél! Régen volt. Most minden más, mindenki megváltozott. Talán egy kicsit felnőtt.
Gyors kipakolás után fürdőruha fel, indulás a partra. Az út egy részét magas nyárfák szegélyezik két oldalról, lombjaik védelmezőn hajolnak az emberek feje fölé.
Nem szeretek strandra járni, ám itt már messziről mosolyogva hallgattam a partról kiszűrődő zajokat. Még egy kis utca balra, át a síneken. Itt is a megszokott látvány tárult a szemem elé: a naptól megsárgult fű, a magas fák és a Balaton vize, a távolban felsejlő déli parttal.
A parton három kis vendéglő várja az úszásban, játékban - meg persze a roppant fárasztó napozásban- megéhezett nyaralókat. Végignéztem a „vendéglősoron” és a szemem megállapodott a kedvencemen: Vén Kalóz. Akaratlanul is keresni kezdtem az ismerős arcokat a pult mögött. Rögtön meg is pillantottam K.-t. Mogorva arccal támasztotta a pultot és figyelte a parton nyüzsgő ember kavalkádot. Szám ismét mosolyra húzódott. Őt sosem láttam mosolyogni.
Ekkor a pult mögül kijött egy szőkés barna hajú hajpántos fiú. Nocsak, új arcok. Első pillantásra szöges ellentéte volt K-nak. Csak a hajpánt stimmel. Kezén tálcát pörgetett és mosolyogva sietett az asztalokhoz, hogy felvegye a rendelést. Fogszabályzóján megcsillant a napfény.
Vettem egy nagy levegőt , megfordultam és kezemben a törölközőmmel a családom felé indultam. A víz kellemesen hűvös volt, én mégis inkább a partot választottam és kezdetét vette egy békés ,árnyékban olvasgatós délután.

Este a kis faházban folytatódott a pihenés. Az éjszakai életet Fövenyesen ugyan az a 3 parti vendéglő adja. Mi lenne, ha visszamennénk meginni valamit?- indítványoztam. Összecsapódtak a könyvek, mindenki átöltözött és a család ismét a part felé vette az irányt. Elöl én és a hugom, mögöttünk pár méterrel lemaradva a szülők. A Kalózt választottuk, mint mindig.
Odasétáltam a pulthoz, és máris kértem a jegeskávém K.-tól, aki egy szó nélkül indult megcsinálni. Ekkor beugrott a pult mögé a másik hajpántos fiú:
- Jóó estét, adhatok valamit?- szegezte nekem mosolyogva a kérdést.
- -Nem köszi, már kapom.-mutattam K. felé- De talán a családnak..
- Óó..Tessék parancsolni.- tekintete ide-oda cikázott köztem és édesanyám között.
Közben K. megérkezett a jegeskávémmal. A pohár oldaláról folyt a tejszínhab. Megkérdeztem Hajpántos Fiút kaphatnék-e ehhez egy szalvétát.
- Hogyne. Elnézést, egy kicsit figyelmetlen a kollega.- felelte bocsánatkérő mosollyal és a kezembe nyomta a szalvétát. Én is elmosolyodtam.
Miutána család is eldöntötte, mit kér, leültünk az egyik szélső asztalhoz. Jókedvűen beszélgettünk. Élveztem , ahogy a langyos esti szellő végigsimította a bőröm. A vízre arany hidat festett a hold. Gyönyörű.
Észrevettem hogy a velem szemben ülő szüleim néznek valamit a hátam mögött. Hátrafordultam: Hajpántos Fiú oldalazott az asztalhoz , és mosolyogva lerakott egy mécsest.
Még figyeltem egy ideig.Hogy tud ilyen jókedvű maradni? Legalább 12 órája dolgozik már.
Éreztem a tekintetét magamon. Elgondolkodva néztük egymást egy darabig. Mosolytalanul.

Második nap ismét a strandon múlattuk az időt.
- Nem hoznál valamit inni?- édesanyám fejével a Kalóz felé bökött.
- De. Persze. – hálás mosollyal elvettem a felém nyújtott pénzt.
Már messziről láttam, hogy K. áll a pultnál. De mintha észrevette volna, hogy megyek.. Lassan elkezdett hátrálni, és diszkréten megbökte az épp mosogató Hajpántos Fiút.
- Hé..Mi van?- Értetlenül követte K. tekintetét.. – Ó, hát helóóó. Mit adhatok?
Felismert.Ismét a megszokott vigyor volt az arcán, ezzel mosolyt csalva az én arcomra is..
- Szia. Egy Nestea-t és egy mentes ásványvizet kérek.
- Őő..K., ez mennyi?
- Passz..
A határozott személyzet. Elnevettem magam.
- 560, nem? Ja, öt..
- Nem. 610.- szólt közbe K.
- Ajj..egyszer akartam jó fej lenni, látod? És nem lehet.. – mondta D. (Hajpántos Fiú – a szerk) elszontyolodva, de még mindig némi huncutsággal a szemében..
- Én meg egy kicsit profitorientált vagyok. Bocs.- mondta K. már nekem címezve, a szokásos mogorva arccal. De a szája sarkában ott bujkált egy kis mosoly.



A folytatása következik.Akár tetszik, akár nem.