...Mikor beléptem a Nyugati pályaudvarnál lévő mekibe, minden zajforrás megszűnt. Lassított felvételként sétáltak el mellettem az emberek. Rengeteg tekintetet éreztem magamon, de nem volt erőm törődni velük. A szám cserepes és édes ízű volt, nehezen mozogtam. Egy forró kávé lebegett a szemeim előtt. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire felvonszoltam magam a a lépcsőkön. Kikértem a kávém, ám a hangom nem hallottam. A pultos lány nem nézett rám, de bólintott. Úgy tűnik, ő hallott. Mögöttem összesúgtak az emberek. A lány mosolyogva fordult hozzám, hogy kiadja, amit kértem, de ahogy a tekintetünk találkozott lehervadt arcáról a mosoly és hangtalan (számomra hangtalan) sikoly hagyta el a száját. Ijedtében rám öntötte a kávét. Nem éreztem fájdalmat, ám aban a pillanatban, ahogy a forró kávé végigfolyt a lábamon, egy csapásra minden hangot hallani kezdtem. Összerándultam és a az ájulás kerülgetett. Megfordultam és rá akartam állni a leöntött lábamra. Elestem. Nem volt ott. Elolvadt. Cukorból voltam...
Itt ébredtem fel. Köpni nyelni nem tudtam, de aztán kitört belőlem a nevetés. Első dolgom volt tükörbe nézni...Mindenemet átmozgattam: végtagok a helyükön. Nem vagyok cukorból.
Kíváncsi lennék szakember véleményére.. : D
2009. november 30., hétfő
2009. november 24., kedd
Rövid
Hát igen. A McCafé-s személyzet felfedezi az emberben a rejtett muzikalitást. Én esküszöm ott ültem felette vagy 5 percig. Sajnáltam meginni.*
Szombati nap volt. Bementünk Chi-vel a Szabó Ervin Könyvtárba beiratkozni, hogy ne drága szüleink bankszámláját csapoljuk folyton, ha olvasni szeretnénk.( Milyen rendesek vagyunk, szóljatok hozzá..) Már az odajutás érdekes volt, mivel kapásból az ellenkező irányba indultunk el a metróból, de hála a józan ész(nélküliség)nek telefonáltunk egyet, hogy mi merre.Rájöttem, hogy imádom azt a környéket. Teázók-kávézók, jó boltok, plusz könyvtár? Mennyország.
Nagy vidáman odasétáltunk, hogy beiratkozunk, mikoris a néni közölte velünk, hogy mivel nem vagyunk 18 évesek, csak szülővel lehet beiratkozni. Bevágtunk egy bérgyilkost meghazudtoló vigyort és megköszöntük az infókat.
Majd valamikor a héten karon fogom édesanyám és ha tetszik, ha nem bejön velem. (Rendes gyerek mód off.. : D )
*
Betegeskedős korszak következik, előre érzem.Nem mintha eddig nem lettem volna elég roncs. Az elmúlt napokban a vacsora nem szeretett volna a helyén maradni és hasonló finom dolgok..
Ja, digitális lázmérő szerint a kihűlés felé haladok 35,5 fokos testhővel. Jessz. A normális higanyossal meg hőemelkedés. Most akkor melyik?
*
Hétfőn nem mertem megkockáztatni egy angolt is a hányinger mellé, úgyhogy írtam egy SMS-t a tanáromnak, hogy ne haragudjon, de kihagyom a mai órát. 2 óra múlva hívott édesanyám, és kérdezte, hogy kaptam-e a tanártól sms-t. Kellett volna? Erre közölte velem, hogy a tanár neki írt sms-t hogy elmarad az óra, mert lebetegedett. Teljes értetlenség. Miért neki? és egyeltalán miért írt? Írtam, hogy nem megyek. Most akkor ki is jár órára?
*
Kedd este. Holnap biosz tz. Pánik. Utolsó pillanat. Tele a fejem.Kavarog. Órák óta nézem, de úgy néz ki, nem vagyok tanulós hangulatban..
Ancsi hivatalosan is kidőlt.
Ancsi hivatalosan is kidőlt.
2009. november 19., csütörtök
Tények
Na nem a tv-s, csak apró észrevételek az én kicsi életemből.
1) Álmos vagyok. - Nem, nem csak most. Téli időszakban bárhol bármikor képes lennék aludni. Suliban a legrosszabb. Szerintem valami altatógázzal trükköznek, hogy ne legyünk hiperaktívak. Nem mintha az a veszély fenyegetne..
2) Többet olvasok, mint eddig bármikor..
3) ..de nem a kötelezőket. - Nem tudom mi van velem. Tudom, hogy kell, de nem csinálom. Hétfőn olvasottságit írok. Erősen szemezek a "Kötelezők röviden" című hihetetlen remekművel..
4) A könyvtárban jobban tudok tanulni. - Ihlet a környezet? Talán. Kb. egy hete kis könyvtártöltelékek lettünk Chi-vel. Én eredetileg csak beültem időtöltésnek, mert fölösleges lett volna hazamennem angol előtt, és gyorsan összedobtam(tuk) a házimat. És jó lett. És odaszoktunk.
5) Sokkal okosabbnak érzem magam egy fél testsúlyomnyi angol könyvvel a hónom alatt.- Fogalmam sincs, ne kérdezzétek.
6) Tegnap elkéstem. - Nem saját hibámból. (Jó tudom, mindig más a hibás..de most tényleg.) Pár hete egy olyan rendszert vezettek be a rengeteg késő miatt, hogy aki másodpercre pontosan 8:00-ra nem ér be a suliba, azt nem engedik be. 45 percig fagyoskodhat a portán. (Ahol, meg merem kockáztatni, hogy hidegebb van, mint kint. Profi..) Én is ezt tettem drága Renivel együtt. Csak 2 percet késtünk, de ha Reni nem áll meg 80-szor megigazítani a harisnyáját, beértünk volna. De hát igazán nem mindegy, hogy reggel 8-kor 200holtkóros ember között hogy néz ki..tényleg.. Viszont kaptam tőle bocsánatkérés képpen egy kávét és egy csokit. És lőn önelégült mosoly ancsi arcán!^^
7) Az életben nem fogom lemosni magamról a "zabagép" jelzőt. - Szeretném kijelenteni, hogy attól igen messze állok. Nem is tudom megfogalmazni. Ilyen kis hibrid vagyok, akinek egyfolytában rágni kell valamit. Nem feltétlen éhségből.És szeretnék a jézuskától ajándékba 1-2 kilót magamra, mert utálom az "egybepálcika" lábaim, mert ugye ettől függetlenül 1 dekát sem hízom..Azt mondják, később örülni fogok neki..lehet.
8) Chi azt mondta, ma olyan fejem volt, mint Stuart-nak a Motel című filmben. - Nem láttam a filmet, de szerintem jobb is, ha nem tudom, kihez lettem hasonlítva..:D
9) Egyre több új ember van körülöttem..
10) ..de egyre kevesebb "régi arc". - Megváltoztam? Ez biztos. Hogy milyen irányba, azt mindenki döntse el saját maga. Szépen fokozatosan, de a feje tetejére állt a kis világom. Ha egy-két jó régi baráttal beszélgetek időnként, néha rácsodálkozom, hogy mi közös lehetett bennünk régen? És ilyenkor nagyon aljasnak érzem magam. Pedig tudom, hogy nem kéne. Mindenki változik, emberek jönnek és mennek. Én ezt nem vagyok hajlandó tudomásul venni és hajlamos vagyok görcsösen kapaszkodni olyasvalakikbe, akik mellett tudom, hogy semmi jövőm. Az egyik felem cefetül szenved, a másik viszont úszik az árral az új dolgok felé..és boldog. Van ennek értelme?
11) Szívemhez nőtt a blog. - Tagadhatatlan. Amikor elkezdtem, azt hittem, hogy majd 2 hét után szépen megunom..de nem így lett. Igaz, mostanában ritkábban jelentkezem, de annál jobban esik leírni a kis gondolatfoszlányokat...
+1) És ezt is jól esett leírni. =)
UPDATE /OFF: Valakinek valami ötlet, hogy miért nem frissül a blogom mások listájában már kb 3 hete?
1) Álmos vagyok. - Nem, nem csak most. Téli időszakban bárhol bármikor képes lennék aludni. Suliban a legrosszabb. Szerintem valami altatógázzal trükköznek, hogy ne legyünk hiperaktívak. Nem mintha az a veszély fenyegetne..
2) Többet olvasok, mint eddig bármikor..
3) ..de nem a kötelezőket. - Nem tudom mi van velem. Tudom, hogy kell, de nem csinálom. Hétfőn olvasottságit írok. Erősen szemezek a "Kötelezők röviden" című hihetetlen remekművel..
4) A könyvtárban jobban tudok tanulni. - Ihlet a környezet? Talán. Kb. egy hete kis könyvtártöltelékek lettünk Chi-vel. Én eredetileg csak beültem időtöltésnek, mert fölösleges lett volna hazamennem angol előtt, és gyorsan összedobtam(tuk) a házimat. És jó lett. És odaszoktunk.
5) Sokkal okosabbnak érzem magam egy fél testsúlyomnyi angol könyvvel a hónom alatt.- Fogalmam sincs, ne kérdezzétek.
6) Tegnap elkéstem. - Nem saját hibámból. (Jó tudom, mindig más a hibás..de most tényleg.) Pár hete egy olyan rendszert vezettek be a rengeteg késő miatt, hogy aki másodpercre pontosan 8:00-ra nem ér be a suliba, azt nem engedik be. 45 percig fagyoskodhat a portán. (Ahol, meg merem kockáztatni, hogy hidegebb van, mint kint. Profi..) Én is ezt tettem drága Renivel együtt. Csak 2 percet késtünk, de ha Reni nem áll meg 80-szor megigazítani a harisnyáját, beértünk volna. De hát igazán nem mindegy, hogy reggel 8-kor 200holtkóros ember között hogy néz ki..tényleg.. Viszont kaptam tőle bocsánatkérés képpen egy kávét és egy csokit. És lőn önelégült mosoly ancsi arcán!^^
7) Az életben nem fogom lemosni magamról a "zabagép" jelzőt. - Szeretném kijelenteni, hogy attól igen messze állok. Nem is tudom megfogalmazni. Ilyen kis hibrid vagyok, akinek egyfolytában rágni kell valamit. Nem feltétlen éhségből.És szeretnék a jézuskától ajándékba 1-2 kilót magamra, mert utálom az "egybepálcika" lábaim, mert ugye ettől függetlenül 1 dekát sem hízom..Azt mondják, később örülni fogok neki..lehet.
8) Chi azt mondta, ma olyan fejem volt, mint Stuart-nak a Motel című filmben. - Nem láttam a filmet, de szerintem jobb is, ha nem tudom, kihez lettem hasonlítva..:D
9) Egyre több új ember van körülöttem..
10) ..de egyre kevesebb "régi arc". - Megváltoztam? Ez biztos. Hogy milyen irányba, azt mindenki döntse el saját maga. Szépen fokozatosan, de a feje tetejére állt a kis világom. Ha egy-két jó régi baráttal beszélgetek időnként, néha rácsodálkozom, hogy mi közös lehetett bennünk régen? És ilyenkor nagyon aljasnak érzem magam. Pedig tudom, hogy nem kéne. Mindenki változik, emberek jönnek és mennek. Én ezt nem vagyok hajlandó tudomásul venni és hajlamos vagyok görcsösen kapaszkodni olyasvalakikbe, akik mellett tudom, hogy semmi jövőm. Az egyik felem cefetül szenved, a másik viszont úszik az árral az új dolgok felé..és boldog. Van ennek értelme?
11) Szívemhez nőtt a blog. - Tagadhatatlan. Amikor elkezdtem, azt hittem, hogy majd 2 hét után szépen megunom..de nem így lett. Igaz, mostanában ritkábban jelentkezem, de annál jobban esik leírni a kis gondolatfoszlányokat...
+1) És ezt is jól esett leírni. =)
UPDATE /OFF: Valakinek valami ötlet, hogy miért nem frissül a blogom mások listájában már kb 3 hete?
2009. november 13., péntek
Baráti szeretet
Hárman állunk a kézilabdapálya mellett. Hülyéskedünk. Dávid lehajol, és egy szendvicsekkel teli zacskót vesz elő. Chivel elképedve nézünk.
- Úr isten, az mennyi?
-Csak 8. De nem eszem meg mindet, nyugi.
- Hát, felőlem..- nevetve néztem rá.
- Most miért? Egyik srác múltkor 26-ot hozott..
Én szóhoz sem jutok a döbbenettől, Chi azonban gonoszul kuncog, majd megszólal:
-Ó, Ancsi ugyanez, csak lányban.
Azt hiszem, a címet nem kell magyarázni.
(Életemben nem láttam még 26 szendvicset magam előtt. Bár tény, hogy a kajaidő nálam szent és sérthetetlen.. x'D)
Sarvajc: Mielőtt még azt hinnéd, hogy makacs vagyok és nem hallgatok a szép szóra gondolatjelek terén, akkor cáfolnám. Nem engedi a blogger. Ha wordbe megírom előre, a html lesz hibás, itt meg ctrl és a mínusz csak a felbontást változtatja. Én vagyok a nagyon hülye?
- Úr isten, az mennyi?
-Csak 8. De nem eszem meg mindet, nyugi.
- Hát, felőlem..- nevetve néztem rá.
- Most miért? Egyik srác múltkor 26-ot hozott..
Én szóhoz sem jutok a döbbenettől, Chi azonban gonoszul kuncog, majd megszólal:
-Ó, Ancsi ugyanez, csak lányban.
Azt hiszem, a címet nem kell magyarázni.
(Életemben nem láttam még 26 szendvicset magam előtt. Bár tény, hogy a kajaidő nálam szent és sérthetetlen.. x'D)
Sarvajc: Mielőtt még azt hinnéd, hogy makacs vagyok és nem hallgatok a szép szóra gondolatjelek terén, akkor cáfolnám. Nem engedi a blogger. Ha wordbe megírom előre, a html lesz hibás, itt meg ctrl és a mínusz csak a felbontást változtatja. Én vagyok a nagyon hülye?
2009. november 10., kedd
Orvostól orvosig
Megint kimaradt egy pár nap blogolás szempontjából, pedig történnek ám az események folyamatosan. Ez örök dilemma marad számomra.. Egyszerre sokat, vagy-szép apránként- sokszor keveset? Mostanában az előbbi a nyerő nálam. Meg valószínűleg ez is marad.Szeretem hagyni egy kicsit ülepedni a dolgokat. ( Igazából lusta vagyok, de jólesik mással megmagyarázni.)
Szóval orvostól orvosig.
Múlthét csütörtökön írtam utoljára, bár inkább a közlekedést és az embereket tűztem "pengeélre". Kevésbé tartottam érdekfeszítőnek, hogy hol voltam, de ez most "csakazértis" le lesz írva, hogy értelme legyen a címnek. (:'D) Szóval kórházban voltam. Büdös volt, ijesztő volt, de még messze az eddigi legjobb. Már jó ideje egy normális bőrgyógyászt kerestem, de most sürgősen kellett, mivel a hajhullás nagyon nem vicces, főleg, hogy pár hónap alatt kb. a felére ritkult a hajam.(Rengeteg volt, szóval hálisten nem látható, de engem nagyon zavar..). Az előző orvosnak sikerült jól felidegelnie. A nagy, vizenyős, sertés szemeivel 5 méterről rápillantott a hajamra és megállapította, hogy nekem a három legdrágább sampont kell használnom, ami létezik. Jessz.Persze, megvettük és nemhogy nem használt, de rosszabb lett a helyzet. Szóval nem alaptalan félelmekkel indultam neki csütörtökön egy újabb orvosnak, de kellemeset csalódtam. Ez a doktornő nagyítóval nézte végig a fejbőröm, nem öt méterről és fél szemmel. Ki lettem kérdezve eddigi betegségekről, allergiákról, és ez alapján írt fel nekem 2 gyógyszert.És elküldött vérvételre is a biztonság kedvéért. (lásd majd: kedd)
Péntek: A hét fénypontja . Két órát kivéve, amikor Arany János Toldi trilógiájából kellett összehoznom egy 4 oldalas esszét..(Blöe.) Csak az éltetett, hogy pár óra múlva már Steiner Kristóf könyvbemutatóján lehetünk Chivel. Rögtön esszé után kaptam egy sms-t Chitől, hogy rosszabbul lett és nem jöhet. Egy percre összeomlott minden. Elgondolkoztam és végül arra jutottam, hogy ha törik, ha szakad ott leszek és kérek Chinek "gyógyító" aláírást Kristóftól. Sikerült berángatni magammal egy másik barátnőmet, így az időnként rám törő szófosást sem kellett visszafojtani.:D
Nagyon megoszlanak a vélemények Kristófról. Van, aki szerint kibírhatatlan , egyesek viszont kifejezetten kedvelik. Egy biztos: nem tudja vélemény nélkül hagyni senki. Én az utóbbi táborba tartozom. Sosem érdekelt különösebben a sztárvilág. Ki-kivel kavar épp, milyen ruhában ment le kenyeret venni..kit érdekel? De ahogy ő előadta, azt sokszor nem tudtam nevetés nélkül megállni. Ő az az ember, aki 10 percben bárkit kész meggyőzni, hogy márpedig Paris Hilton egy meg nem értett művész. Egy ideje már visszavonult a képernyőkről, de a blogjában rendszeresen nyomon követhetjük az életét. Eddig is kedveltem, de a blogjában előtérbe került ő és a saját élete, amiről megdöbbentő nyíltsággal ír. Mintha egy teljesen más Kristóf írná a blogot, nyomokban a tv-képernyők előtt lévő Kristóf egy-két tulajdonságával felruházva. Amikor megtudtam, hogy könyvet írt, nagyon kíváncsi lettem és elhatároztam, hogy ott leszek a bemutatón.
Eljött a péntek és a barátnőmmel dideregve toppantunk be a Károly körúti könyvesboltba. Mondták, hogy menjünk fel és a kávézóban lesz a bemutató. Meglepően kevesen voltak, Kristóf már ott ült, vele szemben riporter, kamera miegymás. Leültünk és vártunk. 7-re csaknem megtelt az egész kávéház, mindenki a könyvet forgatta a kezében. Ekkor kijött és föllépett az emelvényre. Fölkapta a mikrofont , elmosolyodott és rögtön azzal kezdte, hogy nagyon meglepődött, hogy ennyien kíváncsiak vagyunk az életére és el sem hisszük, mennyire izgul most, elvégre most róóla van szó. Valamiről, amit ő alkotott és a szíve lelke benne van.
1 órán keresztül kérdezte 2 újságíró/riporter a szokásos kérdésekkel: mi ösztönözte, miről szól, mit jelent a cím, stb. Mesélt a cseppet sem normális (ő mondta :D) családjáról, az édesanyja haláláról, hogy ő hogy élte meg, a párjáról, és a terveikről. Közben csomó olyan dolgot mondott, amire egyetértően bólogattam.Hogy miért pont az írás?Miért pont életrajzi jellegű? Rengeteg olyan pillanat van az életében, amit nem szeretne elfelejteni soha, szeretné úgy megőrizni,leírni, ahogy azt akkor megélte. Bár nekem közel sincs olyan izgalmas életem, mint amilyen az övé, de pont ezért írok blogot.
Matan, a barátja is ott ült közöttünk. Nem mindent ért magyarul, de olyan áhitattal, szeretettel nézett a Kristófra, mintha minden egyes szavát értette volna.
Utána volt lehetőség aláiratni a könyvet, közös kép meg egyebek. Megkérdezte a nevem, mondtam hogy Ancsi. Elmosolyodott és azt mondta, hogy az Ancsikkal eddig pozitív tapasztalatai voltak és a legjobb barátját is Ancsinak hívják.
- Tudom, olvaslak.
- Ja, persze..ő már lassan híresebb, mint én.- nevetett és befejezte az aláírása alá kanyarított malackát, aztán a kezembe nyomta a könyvet.
Képet nem akartam. Nem azért mentem oda, hogy aztán elmondhassam, hogy "úú, találkoztam a Steiner Kristóffal"..egyszerűen azért, mert különleges embernek tartom .
Már alapból úgy mentem oda, hogy fájt a szivem (komolyan, nem jelképesen) és bár másfél órára sikerült kizárni, utána egyre erősödött és megpróbáltam sietni, nehogy baj legyen aztán..
Szombatra nem terveztem semmit, így szerencsére sikerült kipihenni. Nem vitt rá a lélek semmi tanulás-féleségre, pedig nem ártott volna.. Négy versrészlet várt rám a szöveggyűjteményben, amiket meg kellett volna tanulnom.
Addig húztam, míg ez is vasárnap estére maradt. Gondolhatjátok, mennyire volt az hatásos..
Hétfőn kezeket tördelve ültem be irodalomra. Tanárnő belibegett, és kapásból 10 ember sorakozott fel a tanári asztalnál, hogy ők nem tanulták meg.. Tanárnő feje a 10. embernél már megfeszült a dühtől, mégis higgadtan mondta, hogy rendben, versek elhalasztva következő órára. Ezen az órán kiosztotta a pénteken írt esszéket, és a földig esett az állam. Enyhén szólva nem a szivem csücske a Toldi, és úgy éreztem, hogy ez majd jól meg is látszik a dolgozatomon, de nem. A 4. oldal aljára egy ötös volt odabiggyesztve és a tanárnő megjegyzése "Tartalmas, szép, összeszedett dolgozat, csak a kötőszavakra vigyázz." Annyira megörültem, hogy az egész világot meg tudtam volna ölelni abban a pillanatban.
Délután hívott édesanyám, hogy este mehetek az angoltanárhoz, hogy felmérje, milyen szinten vagyok. Tudni illik nyelvvizsgát szeretne az Ancsi. Lehetőleg még jóval érettségi előtt. Remegő lábakkal szálltam ki a kocsiból és amikor láttam, hogy előttem egy huszonéves lány sétál be komplett kis aktatáskával , mondtam, hogy én oda be nem megyek, tuti kiröhögnek. Biztos okosabbak mint én.Anyukám megnyugtatott, hogy ne így fogjam fel, nem vizsgázni megyek, csak egy kicsit beszélgetni.
Szimpatikus a nő, rögtön azzal kezdte az órát, hogy kérek-e teát vagy kávét..:D Mondtam neki, hogy ne várjon sokat, ha beszélnem kell, leblokkolok.
Kérdezte hogy vagyok, milyen napom volt, aztán hova akarok tovább tanulni, mi lesz belőlem..Nem is ment olyan rosszul, mint hittem. És mint kiderült körülbelül egy szinten vagyok a csoport többi tagjával..bár mind jóval idősebb, mint én.Az nagy papírköteges lány, aki elöttem ment be, egyenesen kijelentette, hogy ő már akkor látta, hogy jó vagyok, mikor bementem. Na mondom képzelem..halál sápadt arc és társai..de mindegy. Lényeg, hogy a nyelvvizsga melletté ment egy halvány pipa. Meglátjuk, mi lesz belőle..
A mai napot nem nagyonkommentálnám mert 1)ideges vagyok 2) így is kisregényt írtam és úgyse olvassa el senki.. de ugye a címem nem volt véletlen. A mai nap vették le a vért, de nemám, ahogy azt Ancsi elképzeli. Odamentem reggel 8-ra a kórházba, erre kijelentették, hogy nem szerepel a beutalón, hogy ki vegye le nekem a vért. Reggel 8-tól kicsi híján DÉLIG küldözgettek egyik orvostól a másikig, míg végre valaki sziveskedett nekem levenni a vért. Éhgyomorra persze..Én már akkor ott tartottam hogy lefordulok a székről, utána úgy megszédültem, hogy fölnyaltam volna a kórházi padlót, ha megpróbálok fölállni..
Végül sikeresen hazajutottam, és most írom holnapra az angol házim..aki tud bárminemű segítséggel szolgálni, azt szivesen veszem, ha megkeres msn-en mondjuk..:'D
Szóval orvostól orvosig.
Múlthét csütörtökön írtam utoljára, bár inkább a közlekedést és az embereket tűztem "pengeélre". Kevésbé tartottam érdekfeszítőnek, hogy hol voltam, de ez most "csakazértis" le lesz írva, hogy értelme legyen a címnek. (:'D) Szóval kórházban voltam. Büdös volt, ijesztő volt, de még messze az eddigi legjobb. Már jó ideje egy normális bőrgyógyászt kerestem, de most sürgősen kellett, mivel a hajhullás nagyon nem vicces, főleg, hogy pár hónap alatt kb. a felére ritkult a hajam.(Rengeteg volt, szóval hálisten nem látható, de engem nagyon zavar..). Az előző orvosnak sikerült jól felidegelnie. A nagy, vizenyős, sertés szemeivel 5 méterről rápillantott a hajamra és megállapította, hogy nekem a három legdrágább sampont kell használnom, ami létezik. Jessz.Persze, megvettük és nemhogy nem használt, de rosszabb lett a helyzet. Szóval nem alaptalan félelmekkel indultam neki csütörtökön egy újabb orvosnak, de kellemeset csalódtam. Ez a doktornő nagyítóval nézte végig a fejbőröm, nem öt méterről és fél szemmel. Ki lettem kérdezve eddigi betegségekről, allergiákról, és ez alapján írt fel nekem 2 gyógyszert.És elküldött vérvételre is a biztonság kedvéért. (lásd majd: kedd)
Péntek: A hét fénypontja . Két órát kivéve, amikor Arany János Toldi trilógiájából kellett összehoznom egy 4 oldalas esszét..(Blöe.) Csak az éltetett, hogy pár óra múlva már Steiner Kristóf könyvbemutatóján lehetünk Chivel. Rögtön esszé után kaptam egy sms-t Chitől, hogy rosszabbul lett és nem jöhet. Egy percre összeomlott minden. Elgondolkoztam és végül arra jutottam, hogy ha törik, ha szakad ott leszek és kérek Chinek "gyógyító" aláírást Kristóftól. Sikerült berángatni magammal egy másik barátnőmet, így az időnként rám törő szófosást sem kellett visszafojtani.:D
Nagyon megoszlanak a vélemények Kristófról. Van, aki szerint kibírhatatlan , egyesek viszont kifejezetten kedvelik. Egy biztos: nem tudja vélemény nélkül hagyni senki. Én az utóbbi táborba tartozom. Sosem érdekelt különösebben a sztárvilág. Ki-kivel kavar épp, milyen ruhában ment le kenyeret venni..kit érdekel? De ahogy ő előadta, azt sokszor nem tudtam nevetés nélkül megállni. Ő az az ember, aki 10 percben bárkit kész meggyőzni, hogy márpedig Paris Hilton egy meg nem értett művész. Egy ideje már visszavonult a képernyőkről, de a blogjában rendszeresen nyomon követhetjük az életét. Eddig is kedveltem, de a blogjában előtérbe került ő és a saját élete, amiről megdöbbentő nyíltsággal ír. Mintha egy teljesen más Kristóf írná a blogot, nyomokban a tv-képernyők előtt lévő Kristóf egy-két tulajdonságával felruházva. Amikor megtudtam, hogy könyvet írt, nagyon kíváncsi lettem és elhatároztam, hogy ott leszek a bemutatón.
Eljött a péntek és a barátnőmmel dideregve toppantunk be a Károly körúti könyvesboltba. Mondták, hogy menjünk fel és a kávézóban lesz a bemutató. Meglepően kevesen voltak, Kristóf már ott ült, vele szemben riporter, kamera miegymás. Leültünk és vártunk. 7-re csaknem megtelt az egész kávéház, mindenki a könyvet forgatta a kezében. Ekkor kijött és föllépett az emelvényre. Fölkapta a mikrofont , elmosolyodott és rögtön azzal kezdte, hogy nagyon meglepődött, hogy ennyien kíváncsiak vagyunk az életére és el sem hisszük, mennyire izgul most, elvégre most róóla van szó. Valamiről, amit ő alkotott és a szíve lelke benne van.
1 órán keresztül kérdezte 2 újságíró/riporter a szokásos kérdésekkel: mi ösztönözte, miről szól, mit jelent a cím, stb. Mesélt a cseppet sem normális (ő mondta :D) családjáról, az édesanyja haláláról, hogy ő hogy élte meg, a párjáról, és a terveikről. Közben csomó olyan dolgot mondott, amire egyetértően bólogattam.Hogy miért pont az írás?Miért pont életrajzi jellegű? Rengeteg olyan pillanat van az életében, amit nem szeretne elfelejteni soha, szeretné úgy megőrizni,leírni, ahogy azt akkor megélte. Bár nekem közel sincs olyan izgalmas életem, mint amilyen az övé, de pont ezért írok blogot.
Matan, a barátja is ott ült közöttünk. Nem mindent ért magyarul, de olyan áhitattal, szeretettel nézett a Kristófra, mintha minden egyes szavát értette volna.
Utána volt lehetőség aláiratni a könyvet, közös kép meg egyebek. Megkérdezte a nevem, mondtam hogy Ancsi. Elmosolyodott és azt mondta, hogy az Ancsikkal eddig pozitív tapasztalatai voltak és a legjobb barátját is Ancsinak hívják.
- Tudom, olvaslak.
- Ja, persze..ő már lassan híresebb, mint én.- nevetett és befejezte az aláírása alá kanyarított malackát, aztán a kezembe nyomta a könyvet.
Képet nem akartam. Nem azért mentem oda, hogy aztán elmondhassam, hogy "úú, találkoztam a Steiner Kristóffal"..egyszerűen azért, mert különleges embernek tartom .
Már alapból úgy mentem oda, hogy fájt a szivem (komolyan, nem jelképesen) és bár másfél órára sikerült kizárni, utána egyre erősödött és megpróbáltam sietni, nehogy baj legyen aztán..
Szombatra nem terveztem semmit, így szerencsére sikerült kipihenni. Nem vitt rá a lélek semmi tanulás-féleségre, pedig nem ártott volna.. Négy versrészlet várt rám a szöveggyűjteményben, amiket meg kellett volna tanulnom.
Addig húztam, míg ez is vasárnap estére maradt. Gondolhatjátok, mennyire volt az hatásos..
Hétfőn kezeket tördelve ültem be irodalomra. Tanárnő belibegett, és kapásból 10 ember sorakozott fel a tanári asztalnál, hogy ők nem tanulták meg.. Tanárnő feje a 10. embernél már megfeszült a dühtől, mégis higgadtan mondta, hogy rendben, versek elhalasztva következő órára. Ezen az órán kiosztotta a pénteken írt esszéket, és a földig esett az állam. Enyhén szólva nem a szivem csücske a Toldi, és úgy éreztem, hogy ez majd jól meg is látszik a dolgozatomon, de nem. A 4. oldal aljára egy ötös volt odabiggyesztve és a tanárnő megjegyzése "Tartalmas, szép, összeszedett dolgozat, csak a kötőszavakra vigyázz." Annyira megörültem, hogy az egész világot meg tudtam volna ölelni abban a pillanatban.
Délután hívott édesanyám, hogy este mehetek az angoltanárhoz, hogy felmérje, milyen szinten vagyok. Tudni illik nyelvvizsgát szeretne az Ancsi. Lehetőleg még jóval érettségi előtt. Remegő lábakkal szálltam ki a kocsiból és amikor láttam, hogy előttem egy huszonéves lány sétál be komplett kis aktatáskával , mondtam, hogy én oda be nem megyek, tuti kiröhögnek. Biztos okosabbak mint én.Anyukám megnyugtatott, hogy ne így fogjam fel, nem vizsgázni megyek, csak egy kicsit beszélgetni.
Szimpatikus a nő, rögtön azzal kezdte az órát, hogy kérek-e teát vagy kávét..:D Mondtam neki, hogy ne várjon sokat, ha beszélnem kell, leblokkolok.
Kérdezte hogy vagyok, milyen napom volt, aztán hova akarok tovább tanulni, mi lesz belőlem..Nem is ment olyan rosszul, mint hittem. És mint kiderült körülbelül egy szinten vagyok a csoport többi tagjával..bár mind jóval idősebb, mint én.Az nagy papírköteges lány, aki elöttem ment be, egyenesen kijelentette, hogy ő már akkor látta, hogy jó vagyok, mikor bementem. Na mondom képzelem..halál sápadt arc és társai..de mindegy. Lényeg, hogy a nyelvvizsga melletté ment egy halvány pipa. Meglátjuk, mi lesz belőle..
A mai napot nem nagyonkommentálnám mert 1)ideges vagyok 2) így is kisregényt írtam és úgyse olvassa el senki.. de ugye a címem nem volt véletlen. A mai nap vették le a vért, de nemám, ahogy azt Ancsi elképzeli. Odamentem reggel 8-ra a kórházba, erre kijelentették, hogy nem szerepel a beutalón, hogy ki vegye le nekem a vért. Reggel 8-tól kicsi híján DÉLIG küldözgettek egyik orvostól a másikig, míg végre valaki sziveskedett nekem levenni a vért. Éhgyomorra persze..Én már akkor ott tartottam hogy lefordulok a székről, utána úgy megszédültem, hogy fölnyaltam volna a kórházi padlót, ha megpróbálok fölállni..
Végül sikeresen hazajutottam, és most írom holnapra az angol házim..aki tud bárminemű segítséggel szolgálni, azt szivesen veszem, ha megkeres msn-en mondjuk..:'D
2009. november 5., csütörtök
Emberek
Ülök a héven. Semmi mást nem hallok csak a zakatolást,papírzörgést és a mellettem ülő emberek ipod-jából kiszűrődő zenéket.Nekem nincs. Nem azért, mert nem lehetne, egyszerűen nem hiányzott soha. Mindig is gyűlöltem, ha nem hallhattam, mi történik körülöttem. Szeretem figyelni a körülöttem levő embereket. Érdekelnek. Ők sosem veszik észre, hogy valaki figyeli őket. Vagy épp nem akarják észrevenni. Csak néznek maguk elé, ki az ablakon, vagy az ölükben heverő papírokba bújnak. Néznek, de nem látnak. Leszállok, és már nem hallok mást,csak cipőkopogást és egy-két ingerült telefonbeszélgetést. Én is része vagyok a sodródó tömegnek. De valahogy mégsem. Elsuhannak mellettem az emberek. Kelletlenül elmotyognak egy bocsánatot, ha nekemjönnek. A hangsúlyából viszont örökké csak az hallatszik: neked is pont itt kellett megállnod? Nem látod, hogy valaki siet? Sokkal többet látok, mint ők hinnék.
Fellépcsőzöm a villamoshoz és hagyom, hogy betoljon az embertömeg az ajtón. Alig férünk el. Az emberek már-már viccesen próbálják kerülni egymás tekintetét. Elmosolyodok. Én is vicces látvány lehetek a sok fejét forgató, komor ember között. Egy lány, aki mégis mosolyog. Értetlenül pillantanak rám. De épp csak átsuhan rajtam a szemük. Nehogy észrevegyem.
A hang bemondja a megállóm. Az ajtó kinyílik és hirtelen egyszerre akarnak ki-és beszállni rajta. Még mindig nem néznek egymásra, lehajtott fejjel törik maguk előtt az utat. Ahogy kikeveredek, megállok és sóhajtok.
Ha felnövök, nem szeretnék ilyen lenni. Még ha sietek is, szeretnék szétnézni magam körül. Szeretnék jókedvűen sétálgatni a városban, még ha munkába megyek is. Szeretném, ha lennének összetalálkozó tekintetek, fintorok helyett mosolyok.
Odaérek és megkapom, amiért megyek. Utána kórházi automatás olasz cappucinóval próbálom feljebb tornázni a vérnyomásom. Nem sikerül, de cserébe megdöbbentően finom.
Hazafelé az egyik megállóban pár huszonéves táncol és nevet. Bár messze állok tőlük, akaratlanul is rájuk mosolygok. És bár messze állnak, visszakapom.
Felcsillan a szemem és a fejemben csak egy gondolat van: Nem is olyan reménytelen ez a világ. :)
Fellépcsőzöm a villamoshoz és hagyom, hogy betoljon az embertömeg az ajtón. Alig férünk el. Az emberek már-már viccesen próbálják kerülni egymás tekintetét. Elmosolyodok. Én is vicces látvány lehetek a sok fejét forgató, komor ember között. Egy lány, aki mégis mosolyog. Értetlenül pillantanak rám. De épp csak átsuhan rajtam a szemük. Nehogy észrevegyem.
A hang bemondja a megállóm. Az ajtó kinyílik és hirtelen egyszerre akarnak ki-és beszállni rajta. Még mindig nem néznek egymásra, lehajtott fejjel törik maguk előtt az utat. Ahogy kikeveredek, megállok és sóhajtok.
Ha felnövök, nem szeretnék ilyen lenni. Még ha sietek is, szeretnék szétnézni magam körül. Szeretnék jókedvűen sétálgatni a városban, még ha munkába megyek is. Szeretném, ha lennének összetalálkozó tekintetek, fintorok helyett mosolyok.
Odaérek és megkapom, amiért megyek. Utána kórházi automatás olasz cappucinóval próbálom feljebb tornázni a vérnyomásom. Nem sikerül, de cserébe megdöbbentően finom.
Hazafelé az egyik megállóban pár huszonéves táncol és nevet. Bár messze állok tőlük, akaratlanul is rájuk mosolygok. És bár messze állnak, visszakapom.
Felcsillan a szemem és a fejemben csak egy gondolat van: Nem is olyan reménytelen ez a világ. :)
2009. november 3., kedd
Összevont
Eltelt csaknem egy hét, sodródtam az eseményekkel és megint csak arra eszméltem hogy töri könyvemben csinosítgatom egy-két 48-as ember portréját. ( Kancsal szemek, sztk keretes szemüveg, miegymás..)
Csütörtökön tiszteletemet tettem az ortopédián. 2 éve voltam utoljára, már akkor megállapították, hogy egy kisiskolás játszva tanulna meg S betűt írni a hátamon. Mint ahogy azt kell, jó komolyan vettem 14 éves kis fejemmel. Nem jártam el sem gyógytesire, sem úszni, ellenben még görnyedtebben, kitekeredve ültem géphez. Idén így (azt hiszem, nem véletlenül) rettegve vonultam be a rendelőbe. Cipő le, póló, pulcsi úgyszint. Sétáljak el az ajtóig és vissza, hajoljak le. Már előre hallottam a végítéletet hogy majd rejtett kamerával fognak követni, járok-e normálisan úszni. De a doktornő megvonta a vállát: Á kérem, semmi érdekes nincs itt. Felír nekem egy talpbetétet, de azt is csak azért, hogy ne fájjon a derekam ha sokat ácsorgok. Köpni-nyelni nem tudtam. Létezik ilyen? Rendeződhet egy brutális gerincferdülés magától? Rejtély..
Pénteken is, de főleg szombat délutánra igencsak sikerült felpörögni. Megbeszéltük, hogy ha már halloween, adjuk meg a módját. Indítsunk egy jó kis mozival, és utána go tovább valami buliba.Na de hova? Azt ugye ki is kéne nézni. Nem akartunk sem vámpírnak/boszorkánynak, sem töknek (!) öltözött emberek közé bevonulni . Különösebben kiöltözni sem volt kedv. Nekünk karaoke kell, jó társaság, esetleg valami retro party poénnak. Találtunk egy pár helyet, szerencsésen egyikünk sem ismerte egyiket sem, de egyszer élünk, nem igaz?
Szombat este nekivágtunk a városnak, megcéloztuk a Mammutot egy mozi erejéig. 19:30 - Kísértetjárás Connecticutban. Jó lesz. Korhatár 16? Ó, ugyan..
Hátradőltünk és felkészültünk egy "jó izgalmas" fantáziátlan szellemes filmre. Kezdetben jókat röhögtünk az időnként felbukkanó koromfekete, fájdalomtól üvöltő szellemeken. Ám a végére négyen szorongattuk egymás kezét és ha egyikünk összerándult, a másik 3 is rémületében ugrott egyet a székben. Egyik barátnőm a film felénél odahajolt hozzám, hogy ez tényleg IGAZ TÖRTÉNET alapján van, ő látta az eredeti dok.filmet a discovery-n. Na mondom csodálatos, kizárt, hogy én sötétben egyedül mászkáljak ezek után. Szépen kivárjuk együtt a világost. :'D Szerencsére egy véleményen voltak velem.
Előttünk levő sorból is feszült nevetgélés hallatszott, és egy lány hangja: Gyerekek, egy hónapig nem alszom.
A film után villamosra fel, és irány a nyugati. Gondoltuk feltankolunk egy kisboltban buli előtt, és majd trógermód elfogyasztjuk valahol. Nem ám bent, átlagosan háromszor annyiért.(Vajon gyémántot is hánynak bele ?) Időközben drága V.-nak mennie kellett, így hárman vágtunk át az aluljárón.
Valamin vitatkoztunk, és láttam, hogy elrohan a hátunk mögött egy pár. Biztos a vonathoz futnak, még csak 10 óra. Gondoltam én.. Pár másodperc múlva kiabálásokat hallottam. " Megállsz k*csöööög! Állj meg g*ciii!" Visszanéztem, és láttam, hogy a pár után egy elég szakadt fickó fut. Pisztollyal a kezében.Megfagyott a vér az ereimben és elhagyta a számat egy úr isten.. Erre már a barátaim is hátranéztek és megszületett a döntés: FUTÁS! Minél messzebbre innen..Gyűlölök futni, lusta disznó vagyok, de most igencsak megkövetelte a helyzet.
Kellőképp jól indult az este. Horrorfilm, aztán egy fickó pisztollyal.. Mi lesz itt még? Sokkhatás alatt gyorsan bevásároltunk. Persze egyikünk sem olyan táskával jött, amiben bármi is belefért volna, így megpakolt kezekkel elindultunk a hely felé.
A 2-es villamos megállójánál megállított egy srác, hogy nem tudjuk-e véletlen merre van non-stop kisbolt..a kezünkben levő piamennyiségből ítélve mi biztos tudunk. Mondtuk, hogy a nyugati, nem volt sok kedve visszamenni, de miután hallotta a történetünket, teljesen biztos volt benne, hogy nem megy arra. Velünk maradt és jót beszélgettünk vele. Kérdezte, hogy mi is egyetemisták vagyunk-e. Nevetve közöltük vele, hogy csak gimnázium. Azt mondta gondolta, de nem akart megbántani vele, ha mégsem. Aranyos.Megdicsérte a hajunk is és bár tisztában voltunk vele, hogy jó csapzottak vagyunk, azért jól esett.
Ekkorra már csak ketten maradtunk N.-vel. Rövid időn belül megtaláltuk a helyet és kezdetét vette egy hatalmas retro buli. A bulival egy időben ott lánybúcsúztató is volt. Gratuláltunk a menyasszonynak és mondtuk, hogy muszáj jönnie velünk karaoke-zni. Mi valahogy mindig a színpadon ragadtunk, és az egész estét végigénekeltük. Hatalmas este volt.
Mindig csak legyintettem édesanyám intő szavaira, hogy márpedig öltözzek fel rendesen, nagykabát, stb. Mikor jövök haza nagyon hideg lesz. Kivételesen hallgattam rá, és télikabátot és sálat vettem, de hajnal 5kor hazafelé még így is kis híján megfagytam. Szidtam én akkor mindent. Kellette nekem bejönni a városba,tessék, most még fagyhatok 1 órát mire hazajutok, már ha le nem törik a lábam út közben..Nincs is jobb, mint ezek után a jó meleg szobában beájulni a puha, meleg ágyba.
Délben keltettek, hogy gyerünk, nagy családi ebéd. Ez mind szép és jó..lett volna, ha nekem buli után lemenne kaja a torkomon. De egy feltétellel mehettem bulizni, ha másnap délben fölkelek és a családdal tartok. Az már mellékes körülmény, hogy fél órát dekkoltam a wc-ben utána.. (nem mertem kockáztatni, hogy kijöjjek és a végén bemutassam kisvukot a családnak.)
A kedvem nem szárnyalt az egekben , eszembe jutott hogy rám még vár egy rakat tanulnivaló, és másnap suli. Nem tanultam. Semmit. Nem tudtam, nem ment. A délután folyamán történt egy dolog, amit nem tudtam kizárni. Sehogy.. Így hát reménykedtem, hogy nem szívom meg nagyon, bár abban a pár órában még az sem érdekelt.
Ennyi volt a szünetem nagy vonalakban.Szép volt, jó volt, de vége.
Már kedd van és túl vagyok a holtponton, egyik nap sem késtem el, és erre nagyon büszke vagyok!
Csütörtökön tiszteletemet tettem az ortopédián. 2 éve voltam utoljára, már akkor megállapították, hogy egy kisiskolás játszva tanulna meg S betűt írni a hátamon. Mint ahogy azt kell, jó komolyan vettem 14 éves kis fejemmel. Nem jártam el sem gyógytesire, sem úszni, ellenben még görnyedtebben, kitekeredve ültem géphez. Idén így (azt hiszem, nem véletlenül) rettegve vonultam be a rendelőbe. Cipő le, póló, pulcsi úgyszint. Sétáljak el az ajtóig és vissza, hajoljak le. Már előre hallottam a végítéletet hogy majd rejtett kamerával fognak követni, járok-e normálisan úszni. De a doktornő megvonta a vállát: Á kérem, semmi érdekes nincs itt. Felír nekem egy talpbetétet, de azt is csak azért, hogy ne fájjon a derekam ha sokat ácsorgok. Köpni-nyelni nem tudtam. Létezik ilyen? Rendeződhet egy brutális gerincferdülés magától? Rejtély..
Pénteken is, de főleg szombat délutánra igencsak sikerült felpörögni. Megbeszéltük, hogy ha már halloween, adjuk meg a módját. Indítsunk egy jó kis mozival, és utána go tovább valami buliba.Na de hova? Azt ugye ki is kéne nézni. Nem akartunk sem vámpírnak/boszorkánynak, sem töknek (!) öltözött emberek közé bevonulni . Különösebben kiöltözni sem volt kedv. Nekünk karaoke kell, jó társaság, esetleg valami retro party poénnak. Találtunk egy pár helyet, szerencsésen egyikünk sem ismerte egyiket sem, de egyszer élünk, nem igaz?
Szombat este nekivágtunk a városnak, megcéloztuk a Mammutot egy mozi erejéig. 19:30 - Kísértetjárás Connecticutban. Jó lesz. Korhatár 16? Ó, ugyan..
Hátradőltünk és felkészültünk egy "jó izgalmas" fantáziátlan szellemes filmre. Kezdetben jókat röhögtünk az időnként felbukkanó koromfekete, fájdalomtól üvöltő szellemeken. Ám a végére négyen szorongattuk egymás kezét és ha egyikünk összerándult, a másik 3 is rémületében ugrott egyet a székben. Egyik barátnőm a film felénél odahajolt hozzám, hogy ez tényleg IGAZ TÖRTÉNET alapján van, ő látta az eredeti dok.filmet a discovery-n. Na mondom csodálatos, kizárt, hogy én sötétben egyedül mászkáljak ezek után. Szépen kivárjuk együtt a világost. :'D Szerencsére egy véleményen voltak velem.
Előttünk levő sorból is feszült nevetgélés hallatszott, és egy lány hangja: Gyerekek, egy hónapig nem alszom.
A film után villamosra fel, és irány a nyugati. Gondoltuk feltankolunk egy kisboltban buli előtt, és majd trógermód elfogyasztjuk valahol. Nem ám bent, átlagosan háromszor annyiért.(Vajon gyémántot is hánynak bele ?) Időközben drága V.-nak mennie kellett, így hárman vágtunk át az aluljárón.
Valamin vitatkoztunk, és láttam, hogy elrohan a hátunk mögött egy pár. Biztos a vonathoz futnak, még csak 10 óra. Gondoltam én.. Pár másodperc múlva kiabálásokat hallottam. " Megállsz k*csöööög! Állj meg g*ciii!" Visszanéztem, és láttam, hogy a pár után egy elég szakadt fickó fut. Pisztollyal a kezében.Megfagyott a vér az ereimben és elhagyta a számat egy úr isten.. Erre már a barátaim is hátranéztek és megszületett a döntés: FUTÁS! Minél messzebbre innen..Gyűlölök futni, lusta disznó vagyok, de most igencsak megkövetelte a helyzet.
Kellőképp jól indult az este. Horrorfilm, aztán egy fickó pisztollyal.. Mi lesz itt még? Sokkhatás alatt gyorsan bevásároltunk. Persze egyikünk sem olyan táskával jött, amiben bármi is belefért volna, így megpakolt kezekkel elindultunk a hely felé.
A 2-es villamos megállójánál megállított egy srác, hogy nem tudjuk-e véletlen merre van non-stop kisbolt..a kezünkben levő piamennyiségből ítélve mi biztos tudunk. Mondtuk, hogy a nyugati, nem volt sok kedve visszamenni, de miután hallotta a történetünket, teljesen biztos volt benne, hogy nem megy arra. Velünk maradt és jót beszélgettünk vele. Kérdezte, hogy mi is egyetemisták vagyunk-e. Nevetve közöltük vele, hogy csak gimnázium. Azt mondta gondolta, de nem akart megbántani vele, ha mégsem. Aranyos.Megdicsérte a hajunk is és bár tisztában voltunk vele, hogy jó csapzottak vagyunk, azért jól esett.
Ekkorra már csak ketten maradtunk N.-vel. Rövid időn belül megtaláltuk a helyet és kezdetét vette egy hatalmas retro buli. A bulival egy időben ott lánybúcsúztató is volt. Gratuláltunk a menyasszonynak és mondtuk, hogy muszáj jönnie velünk karaoke-zni. Mi valahogy mindig a színpadon ragadtunk, és az egész estét végigénekeltük. Hatalmas este volt.
Mindig csak legyintettem édesanyám intő szavaira, hogy márpedig öltözzek fel rendesen, nagykabát, stb. Mikor jövök haza nagyon hideg lesz. Kivételesen hallgattam rá, és télikabátot és sálat vettem, de hajnal 5kor hazafelé még így is kis híján megfagytam. Szidtam én akkor mindent. Kellette nekem bejönni a városba,tessék, most még fagyhatok 1 órát mire hazajutok, már ha le nem törik a lábam út közben..Nincs is jobb, mint ezek után a jó meleg szobában beájulni a puha, meleg ágyba.
Délben keltettek, hogy gyerünk, nagy családi ebéd. Ez mind szép és jó..lett volna, ha nekem buli után lemenne kaja a torkomon. De egy feltétellel mehettem bulizni, ha másnap délben fölkelek és a családdal tartok. Az már mellékes körülmény, hogy fél órát dekkoltam a wc-ben utána.. (nem mertem kockáztatni, hogy kijöjjek és a végén bemutassam kisvukot a családnak.)
A kedvem nem szárnyalt az egekben , eszembe jutott hogy rám még vár egy rakat tanulnivaló, és másnap suli. Nem tanultam. Semmit. Nem tudtam, nem ment. A délután folyamán történt egy dolog, amit nem tudtam kizárni. Sehogy.. Így hát reménykedtem, hogy nem szívom meg nagyon, bár abban a pár órában még az sem érdekelt.
Ennyi volt a szünetem nagy vonalakban.Szép volt, jó volt, de vége.
Már kedd van és túl vagyok a holtponton, egyik nap sem késtem el, és erre nagyon büszke vagyok!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)