Orvostól orvosig

Megint kimaradt egy pár nap blogolás szempontjából, pedig történnek ám az események folyamatosan. Ez örök dilemma marad számomra.. Egyszerre sokat, vagy-szép apránként- sokszor keveset? Mostanában az előbbi a nyerő nálam. Meg valószínűleg ez is marad.Szeretem hagyni egy kicsit ülepedni a dolgokat. ( Igazából lusta vagyok, de jólesik mással megmagyarázni.)
Szóval orvostól orvosig.
Múlthét csütörtökön írtam utoljára, bár inkább a közlekedést és az embereket tűztem "pengeélre". Kevésbé tartottam érdekfeszítőnek, hogy hol voltam, de ez most "csakazértis" le lesz írva, hogy értelme legyen a címnek. (:'D) Szóval kórházban voltam. Büdös volt, ijesztő volt, de még messze az eddigi legjobb. Már jó ideje egy normális bőrgyógyászt kerestem, de most sürgősen kellett, mivel a hajhullás nagyon nem vicces, főleg, hogy pár hónap alatt kb. a felére ritkult a hajam.(Rengeteg volt, szóval hálisten nem látható, de engem nagyon zavar..). Az előző orvosnak sikerült jól felidegelnie. A nagy, vizenyős, sertés szemeivel 5 méterről rápillantott a hajamra és megállapította, hogy nekem a három legdrágább sampont kell használnom, ami létezik. Jessz.Persze, megvettük és nemhogy nem használt, de rosszabb lett a helyzet. Szóval nem alaptalan félelmekkel indultam neki csütörtökön egy újabb orvosnak, de kellemeset csalódtam. Ez a doktornő nagyítóval nézte végig a fejbőröm, nem öt méterről és fél szemmel. Ki lettem kérdezve eddigi betegségekről, allergiákról, és ez alapján írt fel nekem 2 gyógyszert.És elküldött vérvételre is a biztonság kedvéért. (lásd majd: kedd)

Péntek: A hét fénypontja . Két órát kivéve, amikor Arany János Toldi trilógiájából kellett összehoznom egy 4 oldalas esszét..(Blöe.) Csak az éltetett, hogy pár óra múlva már Steiner Kristóf könyvbemutatóján lehetünk Chivel. Rögtön esszé után kaptam egy sms-t Chitől, hogy rosszabbul lett és nem jöhet. Egy percre összeomlott minden. Elgondolkoztam és végül arra jutottam, hogy ha törik, ha szakad ott leszek és kérek Chinek "gyógyító" aláírást Kristóftól. Sikerült berángatni magammal egy másik barátnőmet, így az időnként rám törő szófosást sem kellett visszafojtani.:D
Nagyon megoszlanak a vélemények Kristófról. Van, aki szerint kibírhatatlan , egyesek viszont kifejezetten kedvelik. Egy biztos: nem tudja vélemény nélkül hagyni senki. Én az utóbbi táborba tartozom. Sosem érdekelt különösebben a sztárvilág. Ki-kivel kavar épp, milyen ruhában ment le kenyeret venni..kit érdekel? De ahogy ő előadta, azt sokszor nem tudtam nevetés nélkül megállni. Ő az az ember, aki 10 percben bárkit kész meggyőzni, hogy márpedig Paris Hilton egy meg nem értett művész. Egy ideje már visszavonult a képernyőkről, de a blogjában rendszeresen nyomon követhetjük az életét. Eddig is kedveltem, de a blogjában előtérbe került ő és a saját élete, amiről megdöbbentő nyíltsággal ír. Mintha egy teljesen más Kristóf írná a blogot, nyomokban a tv-képernyők előtt lévő Kristóf egy-két tulajdonságával felruházva. Amikor megtudtam, hogy könyvet írt, nagyon kíváncsi lettem és elhatároztam, hogy ott leszek a bemutatón.
Eljött a péntek és a barátnőmmel dideregve toppantunk be a Károly körúti könyvesboltba. Mondták, hogy menjünk fel és a kávézóban lesz a bemutató. Meglepően kevesen voltak, Kristóf már ott ült, vele szemben riporter, kamera miegymás. Leültünk és vártunk. 7-re csaknem megtelt az egész kávéház, mindenki a könyvet forgatta a kezében. Ekkor kijött és föllépett az emelvényre. Fölkapta a mikrofont , elmosolyodott és rögtön azzal kezdte, hogy nagyon meglepődött, hogy ennyien kíváncsiak vagyunk az életére és el sem hisszük, mennyire izgul most, elvégre most róóla van szó. Valamiről, amit ő alkotott és a szíve lelke benne van.
1 órán keresztül kérdezte 2 újságíró/riporter a szokásos kérdésekkel: mi ösztönözte, miről szól, mit jelent a cím, stb. Mesélt a cseppet sem normális (ő mondta :D) családjáról, az édesanyja haláláról, hogy ő hogy élte meg, a párjáról, és a terveikről. Közben csomó olyan dolgot mondott, amire egyetértően bólogattam.Hogy miért pont az írás?Miért pont életrajzi jellegű? Rengeteg olyan pillanat van az életében, amit nem szeretne elfelejteni soha, szeretné úgy megőrizni,leírni, ahogy azt akkor megélte. Bár nekem közel sincs olyan izgalmas életem, mint amilyen az övé, de pont ezért írok blogot.
Matan, a barátja is ott ült közöttünk. Nem mindent ért magyarul, de olyan áhitattal, szeretettel nézett a Kristófra, mintha minden egyes szavát értette volna.
Utána volt lehetőség aláiratni a könyvet, közös kép meg egyebek. Megkérdezte a nevem, mondtam hogy Ancsi. Elmosolyodott és azt mondta, hogy az Ancsikkal eddig pozitív tapasztalatai voltak és a legjobb barátját is Ancsinak hívják.
- Tudom, olvaslak.
- Ja, persze..ő már lassan híresebb, mint én.- nevetett és befejezte az aláírása alá kanyarított malackát, aztán a kezembe nyomta a könyvet.
Képet nem akartam. Nem azért mentem oda, hogy aztán elmondhassam, hogy "úú, találkoztam a Steiner Kristóffal"..egyszerűen azért, mert különleges embernek tartom .
Már alapból úgy mentem oda, hogy fájt a szivem (komolyan, nem jelképesen) és bár másfél órára sikerült kizárni, utána egyre erősödött és megpróbáltam sietni, nehogy baj legyen aztán..

Szombatra nem terveztem semmit, így szerencsére sikerült kipihenni. Nem vitt rá a lélek semmi tanulás-féleségre, pedig nem ártott volna.. Négy versrészlet várt rám a szöveggyűjteményben, amiket meg kellett volna tanulnom.
Addig húztam, míg ez is vasárnap estére maradt. Gondolhatjátok, mennyire volt az hatásos..
Hétfőn kezeket tördelve ültem be irodalomra. Tanárnő belibegett, és kapásból 10 ember sorakozott fel a tanári asztalnál, hogy ők nem tanulták meg.. Tanárnő feje a 10. embernél már megfeszült a dühtől, mégis higgadtan mondta, hogy rendben, versek elhalasztva következő órára. Ezen az órán kiosztotta a pénteken írt esszéket, és a földig esett az állam. Enyhén szólva nem a szivem csücske a Toldi, és úgy éreztem, hogy ez majd jól meg is látszik a dolgozatomon, de nem. A 4. oldal aljára egy ötös volt odabiggyesztve és a tanárnő megjegyzése "Tartalmas, szép, összeszedett dolgozat, csak a kötőszavakra vigyázz." Annyira megörültem, hogy az egész világot meg tudtam volna ölelni abban a pillanatban.

Délután hívott édesanyám, hogy este mehetek az angoltanárhoz, hogy felmérje, milyen szinten vagyok. Tudni illik nyelvvizsgát szeretne az Ancsi. Lehetőleg még jóval érettségi előtt. Remegő lábakkal szálltam ki a kocsiból és amikor láttam, hogy előttem egy huszonéves lány sétál be komplett kis aktatáskával , mondtam, hogy én oda be nem megyek, tuti kiröhögnek. Biztos okosabbak mint én.Anyukám megnyugtatott, hogy ne így fogjam fel, nem vizsgázni megyek, csak egy kicsit beszélgetni.
Szimpatikus a nő, rögtön azzal kezdte az órát, hogy kérek-e teát vagy kávét..:D Mondtam neki, hogy ne várjon sokat, ha beszélnem kell, leblokkolok.
Kérdezte hogy vagyok, milyen napom volt, aztán hova akarok tovább tanulni, mi lesz belőlem..Nem is ment olyan rosszul, mint hittem. És mint kiderült körülbelül egy szinten vagyok a csoport többi tagjával..bár mind jóval idősebb, mint én.Az nagy papírköteges lány, aki elöttem ment be, egyenesen kijelentette, hogy ő már akkor látta, hogy jó vagyok, mikor bementem. Na mondom képzelem..halál sápadt arc és társai..de mindegy. Lényeg, hogy a nyelvvizsga melletté ment egy halvány pipa. Meglátjuk, mi lesz belőle..

A mai napot nem nagyonkommentálnám mert 1)ideges vagyok 2) így is kisregényt írtam és úgyse olvassa el senki.. de ugye a címem nem volt véletlen. A mai nap vették le a vért, de nemám, ahogy azt Ancsi elképzeli. Odamentem reggel 8-ra a kórházba, erre kijelentették, hogy nem szerepel a beutalón, hogy ki vegye le nekem a vért. Reggel 8-tól kicsi híján DÉLIG küldözgettek egyik orvostól a másikig, míg végre valaki sziveskedett nekem levenni a vért. Éhgyomorra persze..Én már akkor ott tartottam hogy lefordulok a székről, utána úgy megszédültem, hogy fölnyaltam volna a kórházi padlót, ha megpróbálok fölállni..

Végül sikeresen hazajutottam, és most írom holnapra az angol házim..aki tud bárminemű segítséggel szolgálni, azt szivesen veszem, ha megkeres msn-en mondjuk..:'D