Szombat délután hosszas gondolkodás után fölkaptam a magassarkú cipőm és végül teljes harci díszben elindultam a szalagavatóra. Na nem az enyémre. Azt csak jövőre.
Mi vagyunk a 11. évfolyam így a mi feladatunk volt idén a szalagavató lebonyolítása. Nehéz dolgunk volt, mivel nem állunk szoros - sőt, meg merem kockáztatni, hogy semmilyen- kapcsolatban a mostani 12. osztállyal. Eleinte húztuk a szánkat, ötletünk sem volt, de Vali néni (ofő- a szerk.) buzdította az osztályt, mint mindig . És végül megszületett a döntés. Táncolni fogunk, de nem is akárhogy! A kezeink foszforeszkáló festékkel lesznek bekenve, az arcunk egy része úgyszint. Teljes sötétség, mi csupa feketében, egyedül az UV-lámpák világítanak, hogy látszódjon a festék. Az ötlet a Black Eyed Peas- I gotta feeling című számukhoz készített klippből jött. Így kitalálhatjátok mi lett a zenénk. Már november eleje volt és a próbák sehol. Mindenki biztos volt benne, hogy akkorát fogunk égni, hogy ha felgyújtanánk magunkat a színpadon, akkor sem égnénk nagyobbat. Az őszi szünet után kezdtük el a próbákat, a kezdetekben igen csekély lelkesedéssel. Hetente talán kétszer, ha összejött egy-egy próba. És akkor sem mindig volt ott mindenki.
Egy héttel a szalagavató előtt még mindig nem volt meg a kész koreográfia, így nem alaptalan félelmekkel vágtunk neki az utolsó előttünk álló hétnek. A suli konditerméből lassan átmentünk a PMKK színháztermébe színpadon gyakorolni. Teljes volt a káosz. Elcsúsztunk, nem értünk a helyünkre, szokatlan volt a nagy tér. A pénteki főpróbában volt a tanárnő és a mi utolsó reményünk is. Kezdett összeállni a tánc, és már érezhető volt a lelkesedés mindenki részéről. Kipróbáltuk a festékeket is, nevettünk a másikon, ki hogy látszik UV fényben, teli szájjal vigyorogtunk, mikor rájöttünk, hogy a fogunk is foszforeszkál, meg egyebek.
Szombaton délután négyre voltunk odarendelve, hogy még legyen idő egy utolsó nagy próbára. A magassarkú cipőmben szokatlanul magasnak éreztem magam (körülbelül 165 centi vagyok, szóval nem lett belőlem 2 méteres troll így sem.) és az a kényszerképzetem volt, hogy mindenki azt nézi, milyen hülyén megyek (többen biztosítottak róla, hogy normálisan megyek és én vagyok a hülye) . Lapos talpú cipőkhöz vagyok szokva, szóval kész megváltás volt számomra, mikor a tesitanárnő azt mondta, hogy ugrás átöltözni. Fekete cicanadrág (fiúknak melegítő), fekete hosszú ujjú fölső, fekete tornacipő került mindenkire. A szállingózó 12. osztály és a szülők csak néztek. Vajon mire készülünk?
Időközben megérkeztek a festékek és össznépi arc- és kézfestés vette kezdetét. Mindenki lelkesen tartotta a két kezét. Az egyik narancssárga, a másik zöld. Az arcra tetszőleges mintát festhettünk. Az arra járók nem tudták eldönteni, hogy szobafestőnek készülünk épp, vagy ne adj isten melyik maja törzsfőnök fiai-lányai vagyunk.
Az egyre nagyobb izgalmat úgy igyekeztük leküzdeni, hogy random kivonultunk az érkező szülők elé. Néhányan meghökkenve néztek, mások mosolyogva mutogattak felénk. Élveztük.
Sűrűn néztünk az óránkra. Fél óra, aztán negyed. Ekkor jöttek a problémák. Fog a festék, nem tudtunk sem arcot vakarni, sem wc-re menni, sem ruhát igazítani.
Ilyen "kínok" között vergődtünk, mikor szóltak, hogy álljunk be a színpad széléhez, bevonul a 12. és utána mi jövünk. Pánik, és az utolsó másodpercet is kihasználtuk a lépések gyakorlása.
A 12. bevonult és meghallottuk a zenénk. Mosolyogva egymásra néztünk és elindultunk kifelé. Az első lépések után én személy szerint megnyugodtam. Már a második 8 ütemnél velünk tapsolt a közönség ezzel mosolyt csalva az arcunkra. Volt egy rész, ahol 2 lányt (köztük engem) két fiú kinyújtott kezeinél fogva tol ki a magasba, előttük pedig szaltózik, illetve cigánykerekezik 3 ember. Felhangzottak az első ujjongások, mi pedig egyre növő önbizalommal és energiával csináltuk tovább.
Mikor befejeztük a 12. osztály állva tapsolt minket. Hihetetlen jó érzés volt. A színpadról egyenesen a nézőtérre rohantunk, ugyanis az osztályunkból pár ember a South Park egyes részeit szinkronizálta át a 12. osztály tagjainak aranyköpéseivel. Voltak nagy nevetések, még ha számunkra 1-2 poén nem is volt teljesen érthető. Lényeg, hogy ők értették és tetszett nekik.
Az ezt követő percek voltak érdekesek. Le kellett volna mosnunk a festéket az arcunkról és a kezünkről. Igen ám, de az arcunkról nem jött le maradéktalanul. Maja törzsfőnök lányaiból lettek enyhén narancssárga foltos fejű zombik. Végül egy kis sminkkorrekcióval eltüntettük a nyomokat.(Lánynak lenni előny volt most.A fiúk nem tudom, mit csináltak. : D) Végignéztük a 12.-esek táncait, majd angolosan távoztunk.
Mi nem az ezt követő after party-n voltunk, bementünk a városba 4-en és ott folytattuk az estét a már-már szokásossá vált helyünkön. A héven történt egy kis alapozás aztán beültünk a Jászainál a mekibe. Az első sokkhatások itt értek az este folyamán. Jókedvűen beszélgettünk, nosztalgiáztunk szigetes élményekkel, amikor láttuk hogy az egyik biztonságiőr odahajol Chi-hez és elsüti a mi egyik poénunkat, amit épp az előbb emlegettünk. Mikor elvette a kezét a szája elől láthatóvá vált az igen színvonalas "Maunika sóba" illő vigyora is. Nem kellett unszolni, sokkhatás alatt azonnal elhagytuk a mekit.
A 2-es villamossal terveztünk tovább menni. A karácsonyi feldíszített villamossal szerettünk volna menni de az éppakor ment el. Chi kezdetben hajthatatlan volt, hogy várjuk meg, még a villamos sofőrt ismegkérdezte, hogy mikor jön megint. A lábaink térdig lefagytak, ezenkívül az enyémek még fájtak is, úgyhogy úgy döntöttem, hogy ha jönnek velem, ha nem, én megyek a díszítetlen, de FŰTÖTT villamoson, ahol le lehet ülni. Mindenki belátta, hogy ez a legésszerűbb.És út közben sehol nem láttuk visszafelé menni a díszített villamost, így jó döntés volt, különben hajnal 4-ig ott álltunk volna díszített villamosra várva..
A helyre érve ért az első megdöbbenés: mindenki ül és beszélget,a tánctéren senki. Lepakoltuk a cuccunkat és rögtön elkezdtünk karaoke számokat nézegetni, mondván mi majd felpörgetjük egy kicsit a társaságot. Kicsit nyúztuk a DJ-ket és nemsoká beindult a karaoke, és egy hatalmas buli kerekedett belőle. :)
Hajnali 3 körül kezdett meghalni a buli, velünk együtt, úgyhogy az indulás mellett döntöttünk.A helyről kilépve megcsapott a jéghideg hajnali szél és előre láttam amin jégkockává fagyva dőlök majd be a házba. Jobb ötlet híján kigyalogoltunk a Deák térre, hátha megy onnan valami busz. Kinéztük magunknak a 914-est, az megáll a nyugatinál , addig nézünk valami helyet út közben, ami nyitva van és lehet enni vagy inni kapni. Hát nem lett. Ilyenkor persze az összes meki zárva, minden meghalva, a busz megtömve. Leszálltunk a nyugatinál és nem tudtuk hogyan tovább. Mivel majd megfagytunk az első buszra felszálltunk, ami jött. Később már nem bántam, enyhén szólva megdöbbentő találkozásban volt részem.
Az este zárásaként beültünk a Mammutba melegedni egy kicsit, majd mikor már tudtuk, hogy van hév, hazafelé vettük az irányt.
Azt hiszem ez egy majdnem tökéletes este volt. Bár azt nem bántam volna, ha pár fokkal melegebb van..
(Panasz nélkül nincs is igazi ancsi blog ugye?:D)
I gotta feeling!
VálaszTörlésT