Instant szívroham

Teljes lelki nyugalomban dudorásztam MJ egyik számát, közben gép-msn belőve.
Azt tudni kell a lakóhelyemről, hogy nem emberbarát környezet. Egészen pontosan évente autóbalesetek tarkítják az itt lakók életét. (Főút. Kedves szem nélküli részeg emberek meg úgy gondolják, be lehet csak úgy 120-szal repülni ide..) 10 éve lakom itt, minden évre legalább 1 jut. Mindenki számoljon.
Körülbelül fél órája éreztem, hogy megremeg a ház fala. Vérnyomás kapásból az egekben, cipő föl és rohanás ki a házból. Láttam, hogy a szomszéd háznál(ban..) épp lefékez egy autó. Két huszonéves srác ült benne és nagyon hajlongtak. Épp oda akartam menni megkérdezni, hogy jól vannak-e de láttam, hogy mindketten épségben kiszálltak.
A mi házunkat csak súrolta, de a szomszéd ház falából leomlott egy darab. Nem laknak a házban, de értesítették a tulajdonost és nemrég ő is kijött. Annak rendje és módja szerint a fél minden lében kanál szomszédság is ha kell, ha nem itt van..
Bevillant egy apró gondolat. Körülbelül 5 méteren múlott , hogy nem a mi házunkba csapódik. Az én szobám néz az utcára és fél méterre ülök a faltól..

Újabb eset, valószínűleg újabb fénykép a fotóalbumba, amit apa az első baleset után kezdett vezetni. Volt itt már minden. Fejre állt, füstölgő kocsitól elkezdve az összezúzott lopott kocsiig minden. Hegyoldalban leszáguldás 100-zal..azt hiszem nem sorolom tovább.
Lassan mindenki megnyugszik, a kocsit elvontatják..de a kérdés már egy ideje érlelődik bennem:

Miért mindig itt történik ilyesmi?

Esti agymenés

Ülök a szobámban, nézek ki az ablakon. A másik szobából a húgom és a barátnője elfojtott nevetése hallatszik. Szól a zene. Rengeteg zeném van, mégis mindegyik számhoz kötök valamit..vagy valakit. Akitől kaptam. Akivel hallgattam. Ahol szólt, miközben mi beszélgettünk/buliztunk.
Egy Placebo számot hallgatok már órák óta. Egy szám, mégis egy felejthetetlen hét emlékét idézi föl.Idén voltam először Szigeten. 5 nap fülig érő vigyorral, 5 nap azokkal, akiket szeretek, 5 nap tele olyan együttesekkel, akiket imádok, 5 nap féktelenség.Kicsit kikerültünk a hétköznapok forgatagából és belecsöppentünk valami másba. Ahol nem számít hány éves vagy, milyen nemzetiségű, milyen stílust képviselsz.
Első nap beálltunk a sorba a több száz ember közé. Felpattintották a karszalagot és átsétáltunk egy másik világba. Színes napszemüvegek, szemeteszsákból készült "ruhák", térdig sáros lábak tömkelegei haladtak el mellettünk és lassan mi is részei lettünk a tömegnek. Átragadt a jókedv, és a vágy, hogy minél több embert ismerjünk meg, ne hagyjunk ki semmit. Rengeteg ismerőssel találkoztam, olyanokkal ölelgettük egymást, akikkel életemben talán pár szót, ha válthattam.Úgy éreztük bármit megtehetünk, semmi nem akadály.
Sorra jártuk a koncerteket. Szinte nem is volt időm felfogni, mekkora emberek álltak tőlem pár méterre az előbb, máris valahol máshol voltam, más emberek vettek körül, másokat követeltünk színpadra.
Minden nap hajnalban keveredtünk haza, kis alvás után, délután irány Pest, ücsörgés és hangulatalapozás a madarasteszkó előtt, majd indulás bulizni.
Rengeteg ember jött oda hozzánk a legkülönbözőbb ürügyekkel. Egy szál cigi, öngyújtó, fölösleges alkohol, de volt akik mindössze csatlakozni szerettek volna a társasághoz és beszélgetni. Zajlottak érdekes beszélgetések.
~ Két magyar közt angolul, majd pár perc után jöttek a nevetések, mikor a származásra terelődött a szó.
~ Kissé illuminált állapotban pár olaszt győzködtünk, hogy igenis jól teszik ha ideadják azt a szép nagy napszemüveget ajándékba a szép mosolyunkért, akiknek mindössze nevetés volt a reakció és egy merész kijelentés: just for a kiss.
~ Kaptam puszit egy Alberto nevű olasz sráctól pusztán azért, mert magyar vagyok. És ő nagyon "love" a magyar lányokat.
~ Egy francia lánynak sikerült kicsikarnia belőlem egy épkézláb francia mondatot, ami nagy szó.
..És reggelig sorolhatnám.

A hét két csúcspontja egyértelműen a csütörtök és a szombat volt. A 2 nap, amit a leginkább vártam, és nem csalódtam.
Csütörtökön egy dolog lebegett a szemeim előtt: az egyre közelgő Bloc Party koncert. Évek óta az egyik kedvenc. Fűben üldögélve/éledezve kezdtük a napot.Az ébredező tekintetek helyét rövidesen az elhomályosult szemek és az arcra kiült folyamatos mosoly vette át. A koncertre sem apadt ahangulat. Abban az egy órában senki nem létezett számomra, csak én és a színpadon álló Bloc Party.A 165 centi/ 40kiló nem épp koncertbarát méretek. Két mögöttem álló francia srác megbökték a vállam. Hátranéztem, intettek, hogy hajoljak közelebb. Hirtelen eltűnt a lábam alól a talaj. 1 pillanat múlva arra eszméltem, hogy a közönség fölé emeltek, hogy lássak. Lenéztem és biztatóan mosolyogtak föl rám, én hálásan vissza.Hát ezt soha nem felejtem el srácok. :)

A szombat hasonlóképp indult. Kicsit lestrapáltabban ugyan, de változatlan lelkesedéssel és jókedvvel. Energiaitallal próbáltuk kicsit élesztgetni a vérnyomást, utána előkerült 1 üveg Fütyülős , Kalinka és egyéb nyalánkságok. Kipirosodott arccal a semmin nevetgélve ültünk a fűben . Ilyen állapotban talált meg 2 hittérítő. Bibliából való idézetekkel bombáztak, megjósolták, hogy rövidesen mindenki agyába chipeket fognak ültetni és írányítani fog egy felsőbb hatalom. Ismerjük az érzést, mikor alig bírjuk visszafolytani a nevetést ugye? Ez egy ilyen pillanat volt, csak épp sikertelen. Három lányból egyszerre buggyant ki a nevetés, de azért megköszöntük a kellemes perceket. Nemsoká két magyar srác ült oda mellénk és jót beszélgettünk az eddigi tapasztalatoról, élményekről, egy újabb magyar angolul kunyerált öngyújtót.Miután kiderült, hogy egy az ország, utána sem szólalt meg magyarul, merthogy a külföldiekkel kedvesebbek az emberek. Megmosolyogtuk a taktikát, de nem rossz, meg kell hagyni.
Ezt követően befelé vettük az irányt. Még volt egy kis idő az aznapra tervezett Placebo koncertig. Sikeresen elhagytam a pulcsim, táncolni akartunk kis csörgő bigyóért és sorolhatnám.
Mindenképp elöl szerettünk volna lenni és minden energiánkat bevetve tombolni. Bevetettük magunkat a tömegbe és egyre előrébb furakodtunk. Egymás kezét szorongattuk, hogy el ne hagyjuk egymást, és mikor már szinte levegőt sem tudtunk venni, megálltuk és izgatottan vártunk. Egyre sűrűbben hallottunk "Molko, i love you" bekiabálásokat és az ütemes "Pla-ce-bo" skandálás egyre erősödött. Egy emberként dőlt meg tömeg előrefelé, mikor Brian Molko és csapata kisétáltak a színpadra. Elkezdődött a koncert és újból megszűnt a világ. A barátnőimet már nem láttam de még mindig fogtuk egymás kezét. Percről percre cserélődtek körülöttem az emberek. Felfigyeltem egy rózsaszín napszemüveges fiúra, vicces látványt nyújtott, rámosolyogtam..és ő vissza. Kis idő múlva láttam, hogy kinyújtja a kezét felém. Kérdőn ránéztem, ő bólintott és intett, hogy menjek. Hátra pillantottam: barátnők sehol. Legyen. Elfogadtam a felém nyújtott kezet. Maga mellé húzott és ha lehet még jobban vigyorgott. Ráböktem a napszemüvegére és feltartott hüvelykujjal jeleztem, hogy tetszik. Erre ő levette és rám adta, majd megismételte amit én. Elnevettem magam és megöleltem. Innentől kezdve együtt buliztunk, Ő és én. Vigyázott rám, nehogy elsodorjon a tömeg, énekeltünk és felváltva pillantottunk egymásra és a színpadra.Egyre közelebb kerültem hozzá, és nemsoká már nem láttam semmit, csak a száját éreztem az enyémen.
Pillanatok alatt véget ért a koncert. Nem tudtam ki ő, mi ő, honnan jött. Ösztönösen angolul kérdeztem. A korát vonakodva akarta megmondani. Egyre csak nevetett és azt hajtogatta hogy sok. ( A végén kiderült hogy csak 21.) Ő is a barátait kereste a szemével,és én is. Én hamarabb megtaláltam őket és kérdeztem, hogy velünk tart-e. Válaszul megfogta a kezem.
Mi a barátokkal gyorsan megvitattuk magyarul, megvan-e mindenki, ki-merre keveredett. Stefan- mert név nélkül mit sem ér az ember- közbevágott, és megszeppent fejjel kérte, hogy ne beszéljünk magyarul, mert semmit sem ért. Mindenki bocsánatot kért és elmondtuk neki is hova megyünk tovább meg miegymás. Időnként elkerülhetetlen volt a magyar beszéd, ilyenkor nevetve visszhangozta utánam a magyar szavakat. Persze mikor egy-két szónak megtudta a jelentését, rögtön abbahagyta. Valahogy megint elszakadtunk a többiektől, és egy felejthetetlen estét töltöttünk együtt..
Mint minden jónak, annak a napnak is vége szakadt egyszer. Hosszas búcsúzkodás vette kezdetét. Gonosz vigyorral az arcomon megkérdeztem, hogy emlékezni fog-e erre a napra. 'I hope so',hangzott a válasz. De kölcsön kenyér visszajár alapon megkérdezte, várok-e rá jövő Szigeten is. Egyikünk sem gondolta komolyan, de bólintottam. Még egyszer megöleltük egymást és elváltak útjaink. Ő nem jött ki utolsó nap.
Vasárnapra már mindannyiunk energiakészlete jócskán megcsappant, de kitartottunk. Elhatároztuk, hogy reggelig bulizunk. Egy Offspring és egy Mystery Gang koncert után, én ott tartottam, hogy nekem annyi. Hangom nem volt, fájt a torkom, lázas voltam és a lábaim, mintha 1 hét alatt 10kilót nehezedtek volna. Még kóvályogtunk egy darabig, de hajnal 3 körül, lerogytunk egy raklapra és időnként le-lebukó fejekkel vártunk és néztük, ahogy bontják a Nagyszínpadot. Senki nem akarta elhinni, hogy pár óra és vége.
Nem sokkal később feladtuk és egymásnak támaszkodva, csiga lassúsággal elhagytuk a Szigetet.Senki nem mondta ki, de ahogy egymásra néztünk, mindenkinek a szeméből az tükröződött: Jövőre ugyanitt, ugyanekkor és legalább ekkorát fogunk bulizni.


A szám már sokadjára pörög újra és újra, de most azt hiszem elmegyek aludni. Ilyen az, amikor Ancsit elárasztják az emlékek..:)
Ja és a szám: Placebo- For what it's worth

Kóma

Unalom és álmatlanság ellen mit tesz az ember este? Filmet néz. Valami bugyuta, minden fordulatot és összefüggő sztorit mellőző filmet.Előbb utóbb elfog az álmosság és probléma megoldva. Aha.
Nekem nem volt kedvem ilyen filmet nézni, úgyhogy sikeresen beleválasztottam egy kis falus- vérfarkasos-gyilkolászós remekműbe. Utólag visszagondolva elég vicces volt. Na meg közben is. Közvetlen utána már kevésbé. Minden padlóreccsenés, ágsuhogás, még az általam kreált papírzörgések is a frászt hozták rám. Hát nyilván a filmbeli farkasember üldöz túrórudi papírral, biztos ő ugat, meg ő kaparássza az ajtót és nem a kutyám..
Utána szuperhírói gyorsasággal kisuhantam fogatmosni, majd 1 szép lila folttal gazdagodva visszamásztam az ágyamba.(Nem, nem a farkas, csak a szekrény sarka..)

Amúgy a film végén kiderült, hogy az a nagy vérengző farkasember egy laza 120 centivel rendelkező 8 éves kislány. Bár azért le a kalappal előtte.
Szép álmokkal gazdagított az este folyamán..

Ne engedjetek egyedül filmet nézni este. Köszönöm. :'D


Update, 16:04: Itt egy kép arról a szeretni való teremtésről. Utólag átgondolva. Oké, hogy én féltem. De ez a szerencsétlen gyerek mit érezhetett, mikor meglátta SAJÁT MAGÁT ezen a nem épp felemelő borítón?Vagy netán magában a filmben.. Duplán le a kalappal, ha még mindig épelméjű..:'D

Szünet?

Már lassan másfél napja szünet van. Tudom, nagyszerű megállapításaim vannak..
Jelentem, épségben túléltem a csütörtököt, bár volt 1 pillanat, amikor azt hittem annyi az életemnek.
A szerdai nagy szünettartásokból végül az lett, hogy nem sikerült befejeznem a könyvet estére. Ugyan voltak elkeseredett próbálkozások éjfélkor, de rövid időn belül már csak párnának és nyálfogónak szolgált a könyv. Soha ne aludjatok kötelező olvasmányon..kényelmetlen, én mondom.
Már csak a fakt előtti másfél órás szünet vigasztalt. Majd akkor befejezem, nem lesz itt baj..
Mint kiderült, nem csak nekem voltak hasonló gondjaim. Fogtuk magunkat, és ahogy kicsöngettek az 5. óráról, felmentünk boltba egy kis energiapótlóért. (Pizza..nyamm.) Kifizettük, épp arról beszélgettünk, hogy ki hogy szenvedett a könyv elolvasásával, amikor valaki utánunk szólt.
- Hé, nektek nincs órátok?
- Őő..nincs.
- De jóó, akkor nem kezdhetnénk most a faktot? Előbb hazamehettek, na?
Három ember állt arcra fagyott vigyorral az irodalomtanár előtt.Másodpercek alatt romba dőlt a tervünk. Viszlát másfél óra, viszlát sunyiban olvasás, viszlát élet..
A Tanárnő valószínüleg látta rajtunk, hogy nemigen tetszik az ajánlat, de elmosolyodott és válaszolt: tudja, hogy nem olvastuk el a könyvet, nem baj, csak csődítsük össze a csapatot és legyünk 1-re a teremben.
Mi hárman egymásra néztünk és végre kiengedtük a visszatartott levegőt. A Tanárnő végérvényesen megszerezte magának a "legjobb fej tanár" címet.
A számonkérés végül úgy zajlott hogy mindenki mondjon egy novellát, amit olvasott és ismertesse a tartalmát. Majd végül kért egy véleményt Mikszáth-ról.
Egy-két ember bevallotta egyértelmű nemtetszését, erre a Tanárnő nevetve közölte: ő kimondottan kedveli Mikszáthot, de ezentúl igyekszik titokban tartani. xDD
A fakt véget ért, és nem kellett öt perc, már mindenki a szünetben esedékes bulikról beszélgetett.
Péntek van, és én most büszkén közlöm, hogy 12 órát aludtam, de még mindig álmos vagyok, úgyhogy a ma esti programom alvás és kockulás felváltva. És holnap ha sikerül összevakarni magam, irány Budapest. :)

Visszaszámlálás

Esküszöm ez a hét valóságos kínszenvedés és egyszerűen NEM akar sehogy sem péntek lenni végre.Mondjuk egy csütörtök délután 4-gyel is tökéletesen meg lennék elégedve. Túl mindenen, és épp egy kávé mellett szoktatni magunkat a gondolathoz, hogy igen, itt az őszi szünet.

De nem. Még nem. Rám még vár egy kötelező olvasmány(ból több mint 100 oldal) magyar faktra, amit lusta módon természetesen az utolsó napra hagytam. És a legrosszabb az egészben, hogy még a pánikhangulat sincs meg, ami egy kicsit közelebb vinne ahhoz a könyvhöz, mint 5 méter. Nem mintha olyan vészes lenne (Mikszáth- A jó palócok és A tót atyafiak), de ha nekem azt mondják valamire , hogy kötelező, az lehet akármilyen jó, nekem csak a kötelező szó fog villogni a szemeim előtt. Gondolkoztam, hogy majd suliban elolvasom, elvégre lesz egy másfél órás szünetem fakt előtt, de aztán rájöttem, hogy halott dolog. Múlthéten volt rá egy kísérlet, de az egészből az lett, hogy 10 gyerek ült kinyitott könyvvel a könyvtár előtt és beszélgetett, evett, kávészünetet tartott, etc..

Az eddig lassacskán elaraszoló három nap sem volt semmi. Hétfőn első órában történelem tz-vel indítottam. A hétfő az köztudottan egy olyan nap, amit nyugodtan kivághatnának a naptárból, mert mindenki egy zombi agyi készségeivel van megáldva..hát még reggel. Azért sikerült egy másfél oldalas esszét írnom a 19. századi jobbágyok helyzetéről. Annyira rossz csak nem lett..Holnap kiderül.
A kedd az rendszerint megváltás, mert fél 9-ig alvás a program. Ez az a nap, amikor szokatlanul frissen keveredek suliba, de ezen a héten miért is sikerült volna. Nem tudom mi lett velem, de háromnegyedkor úgy kellett kipofozni magamat az ágyból. Hogy még szebben meg legyen alapozva a kedd hangulata, egy matekdolgozattal indítottunk. A számokkal nem vagyok túl jóban..és ott a betűimmel nem sokat érek. Mindenki következtessen.
Persze kedd este 11-kor kell rájönni, hogy magyarra gyártani kellett volna 2 hivatalos önéletrajzot. Na, gyorsan papír, toll, sorvezető elő és gondolkodjunk. Tanárnő azt mondta nem muszáj igazat írni, a formára megy a jegy. Hát hm..ezen felbuzdulva gyártottam magamból egy díjnyertes novellaírót, aki alig, hogy megtanult írni-olvasni már ontotta magából a jobbnál jobb írásokat és épp ezért velem csak nyerne az ELTE-BTK , ha szíveskednének fölvenni.. xD Szépek az álmok.
És el is érkeztünk a mai naphoz, amihez sok kommentárt nem fűznék. Az egyik szünetben gyorsan öszedobtam egy 120 szavas levelet angolra. Panaszkodni kellett egy tetszőleges üzlet tetszőleges termékére, amit te megvettél. Panaszkodni? Ugyan..mi az nekem?:DD


A szünetre is el lettünk ám látva rendesen. 2 kötelező olvasmány + egy minimum 4 oldalas esszét nagyjából kidolgozni, hogy az órán ne legyen gond (Arany János). Lesz még egy rendes teszt is, szintúgy Aranyból. A megtanulandó versrészletekről már ne is beszéljünk. Kíváncsi leszek sikerül-e beosztani az időm. (Sarvajc jótanácsát megfogadva lépésről lépésre..:D) Tessék szorítani értem! :D

..De egyelőre éljünk a mának, úgyhogy most azt hiszem nem ártana megbarátkoznom Mikszáthtal egy bő 110 oldal erejéig.

(Időhúzó bejegyzés rulez.)

Ami tegnap elmaradt: Tükör II.

Ott állt telefonnal a kezében , és bár Balázs már rég lerakta, elmotyogott egy halk sziát. Visszaült a helyére és csalódottan rajzolni kezdett az egyik füzetébe. Miért van ez mindig? Valamilyen oknál fogva minden lemondásra kerül. Koncertek, bulik, szimpla baráti találkozók. Megfázott, aztán hirtelen dolga akadt, vagy simán elérhetetlenné tette magát. Nem értette, talán már egy kicsit félt is megtudni az igazat.
Balázs mindig ott volt neki a monitor másik oldalán. Feltétel nélkül bízott benne, pedig sosem látta.Rengeteget segített neki kedves baráti beszélgetésekkel. Sokszor észre sem vették hány órája beszélgetnek már. Épp csak egy baráti ölelést nem kapott soha. Pedig arra lett volna a legnagyobb szüksége.
Gondolkodásából barátnője zökkentette ki. Felugrott Zoé asztalára és nevetve lóbálni kezdte a papírdarabot, amit nem rég az asztalára csúsztatott.
- Hülyéskedsz? Persze, hogy megyek. Oltári buli lesz. - ekkor észrevette, hogy Zoé arcán már nyoma sincs a cinkos vigyornak.- Hékás, miért lógatod az orrod?
- Á, semmi. Nem megyek este.
-Na ne. Elmondod mi a baj. Most. B-vel kezdődik?
Zoé felnézett a füzetéből és válaszul még összébb szorította a száját.
-Éreztem. De tudod mit? Akkor is jössz, és jól fogod érezni magad. Nem engedheted, hogy elrontsa az estéd. 7-re ott vagyok nálatok. Nem lógsz meg.- ezzel sarkon fordult és a büfé felé indult.
Zoé a fejét fogta, és valahol igazat is adott barátnőjének. Nem engedheti..
-Hé, várj.. - fölpattant és barátnője után futott.- Rendben, megyek.
Barátnője arcára fülig érő vigyor ült ki és megölelték egymást. Ezért már megérte. Egymást átkarolva sétáltak a büféig, hogy magunkba öntsék az életmentő kávé adagot.
A nap hátralévő része nem várt gyorsasággal telt el.
Zoé azon kapta magát, hogy egy hatalmas ruha kötegen próbálja keresztülverekedni magát, hogy ajtót tudjon nyitni barátnőjének. Egy lány, és a bulira készülődés romjai..
-Te még rosszabb vagy, mint én.- egymásra néztek és egyszerre buggyant ki belőlük a nevetés.
Zoénak már csak annyi dolga akadt, hogy véleményezze barátnője percről percre változó smink-ötleteit. Nem túl sok élvezetet látott benne , így örömmel fogadta észrevételét: Elfogyott az alapozó.
- Ó, semmi gond. Itt a sarkon egy dm, leszaladok érte. 5 perc és itt is vagyok.
Gyorsan cipőt húzott, becsapta maga mögött a lakásuk ajtaját és kilépett az utcára. Amint egyedül maradt, ismét úrrá lett rajta a rosszkedv. Vajon Balázs most hogy érzi magát? Mit csinálhat?
Megállt a zebra előtt és várt. Telefonja zökkentette ki a mélázásból. A kijelzőre pillantott és megdöbbenve olvasta a nevet: Balázs. Agyából hirtelen kiszállt minden ép gondolat. Időközben a lámpa zöldre váltott és elindult. Nem nézett sem jobbra, sem balra, a kijelzőre szegezte tekintetét és erőt gyűjtött, hogy elolvassa az üzenetet.
Az út felénél járt, mikor egyre erősödő dudálás ütötte meg a fülét. Oldalra pillantott és földbe gyökerezett a lába. Lassított felvételként nézte végig, ahogy a hihetetlen sebességgel közeledő autó nekihajt. Ő maga eszméletlenül ért földet az út másik oldalán, ám telefonja csodával határos módon a kezében maradt. Sértetlenül..
Az utcában hirtelen megállt az élet. Senki nem mert mozdulni, körülbelül 1 percig egy hang sem hagyta el az utcán tartózkodó emberek torkát. A sofőr annyira megrémült tettétől, hogy tovább hajtott. Ekkorra már rengeteg ember vette körül az eszméletlenül fekvő Zoét, valaki a mentőket is kihívta.
A nagy dudálásra és az utána következő rémült kiáltozásra Zoé barátnője is felkapta a fejét és kinézett az ablakon. Meglátta azt a rengeteg embert és ő is lefelé indult, hogy megnézze mi történt. Szíve mélyén érezte, hogy baj van, az emberek között mégis Zoét kereste, elvégre nemrég ment le a boltba. Utat tört magának a bámészkodó járókelők között és a szeme elé táruló szörnyű látványtól szája elé kapta a kezét és sírva fakadt.
-Zoé, úristen Zoé, neeee!- közelebb akart lépni de az időközben kiérkező mentősök hátrébb húzták.
Az egyik mentős a körülményekről kezdte faggatni a járókelőket, a másik kettő Zoé körül sürgölődött. Kivették a kezéből a telefont, sínbe rakták az egyik lábát, fejét bekötözték, majd óvatosan hordágyon betolták a mentőbe.
-Ön hozzátartozó esetleg?- fordult Zoé barátnőjéhez az egyik mentős.
-Ne..Nem. A barátnője vagyok.- még mindig zokogott.
- A szülei? Valami elérhetőséget tudna mondani?
-Persze..-gyorsan lediktálta Zoé édesanyjának a telefonszámát.- Ugye..ugye életben marad?
- Igen. A sérülései nem életveszélyesek, de minden csak akkor fog kiderülni, ha a kórházban megvizsgálták. Szeretne jönni?
Hevesen bólogatott, majd remegő lábakkal beszállt a mentőbe és a legközelebbi kórház felé száguldottak.

Pár órával később Zoé már begipszelve, rendesen ellátott sebekkel feküdt a hófehér kórházi ágyon. Mellette barátnője végig fogta a kezét. Közben szülei is megérkeztek és kifaggatták a halálra rémült lányt a történtekről. A rövid történetet nyöszörgés szakította félbe. Mindenki Zoét nézte. Kezdene magához térni? Közelebb mentek az ágyhoz, hogy hallják, hátha szüksége van valamire.
-Baa..zss..- szülei semmit nem értettek, ám barátnője a szája elé kapta a kezét. Balázs. Zoé biztos szeretné, ha ő is tudná..
Felkapta a kisszekrényről Zoé telefonját, kinézte a telefonszámot és írt egy sms-t a fiúnak.

"Zoé kórházban van. Elütötte egy autó.. A te nevedet motyogja. Gondoltam jobb, ha tudod. üdv: Orsi"

Időközben az orvosok kitessékelték Zoétól a látogatókat, mondván nyugalomra van szüksége. Orsi és a szülők nehezen bár, de tudomásul vették és magára hagyták a lányt.


Másnap reggel Zoé hunyorogva nézett körbe a kórteremben. Sehol senki.Most kitől kérdezze meg, hogy mi történt? Megpróbált felkelni, de észrevette, hogy lába gipszben van. Ekkor megpillantotta az ágya mellett árválkodó mankót, magához kapta és kibicegett vele a folyosóra, de rögtön meg is torpant. Pár méterre tőle egy barna hajú magas fiú ugyanígy tett. Nem akarta elhinni. Balázs..
Álltak egymással szemben, és egyikük sem lépett a másik felé. Mindkettejük arcán egy-egy könnycsepp gördült le..

Tükör I.

Álltak egymással szemben, egyikük sem lépett a másik felé. A fiú arcáról félelem tükröződött, a lány szemei egyre csak azt sugallták: bátorság, gyere közelebb.
A fiú kétségbeesett arccal hátrálni kezdett, a lány közelebb akart lépni, ám lábai akár az ólom. Nem tudta mozdítani. A fiú egyre csak távolodott. Száját egy hangtalan sikoly hagyta el..
...A villamos hirtelen fékezett, Zoé feje előrebillent és felriadt álmából. Ásítás közben fél kézzel megmasszírozta elnyomott nyakát. Minden egyes reggel. Ugyanitt. A vezető családfáját minden bizonnyal a többi utas is bőszen emlegette magában. Zoé nyugtalan arccal nézte a mellette lassan elsuhanó városi tájat. Az álmát igyekezte visszaidézni, ám rá kellett, hogy jöjjön, nem először álmodta már ezt, Megrázta a fejét, majd magához vette viseltes táskáját és a következő megállónál leugrott a villamosról.
Lábait szinte tyúklépésben rakosgatta egymás elé. Titokban mindig azt remélte, hogy mire ilyen tempóban odaér, csak hűlt helyét találja az iskolájának. Vagy ahogy ő hívta: A fogolytábornak.
Minden reggel plusz egy csalódás. Most sem volt ez másképp.
- Elnézést a késésért.- motyogta lehajtott fejjel, majd a tanár szúrós pillantásától kísérve hátrament a helyére. Félúton egy cinkos vigyort villantott barátnőjére és észrevétlenül egy papírdarabot csúsztatott asztalára.

"este koncert. jössz? ott a helyünk."

Zoé számára valóságos számokkal teli rémálomnak tűnt a hátralévő 30 perc. Alig várta, hogy megbeszéljék az estét.

Mikor megszólalt az óra végét jelző csengő Zoé felpattant és indult volna barátnője felé, de közben megcsörrent a telefonja.
Unott hangon beleszólt:
-Szia, mondjad.
-Szia. Balázs vagyok.
-Nem is gondoltam volna. Csak 3 éve vagy beírva a telefonomba. Mondjad.- arcára kiült a tőle megszokott gonosz vigyor.
- Gonosz vagy.Csak azt akartam kérdezni, hogy jösz-e msn-re este. Mesélek valamit.
- Tyű..elígérkeztem estére, úgyhogy nem valószínű.
- Hm..akkor mindegy.- sértődött hangjától Zoénak összeszorult a torka.
- Nem jössz velünk?
-Nem akarok. Szia.


Este folyt. köv. Most ennyire volt időm nagy hirtelen.

áftör hétvége..

Takaróba csavarva, meleg teát szürcsölgetve a kedvenc garfield-os bögrémből.Hát így írok most. Na nem ám csupa jókedvből. A hétvégén nagyon fantasztikusan megfáztam. Ugye a régi házakban nem úgy megy ám a fűtés, hogy kedvünkre csavargatjuk fel-le..
Egy régi ismerősöm mondta egyszer, hogy biztos ellopták az immunrendszerem, mert katasztrófa, ahányszor csak lehet, mindig beteg leszek. Lehet. Majd kérek másikat karácsonyra.
Körülbelül 2 éve kezdődött ez az egész betegség-mizéria. Előtte félévente egyszer (vagy ha nem is,karácsonykor mindig.) talán, ha elkaptam valami szutykot. Aztán jött egy huzamosabb ideig és azóta állandóan. Idén februárban ugyanígy elkaptam valami köhögős-takonykóros valamit , de aköhögés nem akart elmúlni. (Értsd: nagyon tuti darth vadert meghazudtoló hang társult hozzá.) Jártuk az orvosokat, mindegyik küldözgetett tovább, kivizsgálások százait csinálták meg rajtam, de semmi. Nyár végén a második kórházban végre szíveskedtek megállapítani, hogy valami enyhébb asztmám van. Kaptam rá gyógyszert, jobb lett. Kezdtem megörülni, de jó, végre vége.
Erre most megint valami. A fejem az szét akar robbanni, köhögök és minden finomság.
Reggel Anya megszánt és mondta, hogy menjek orvoshoz. Hát jó.
Szakadó esőben nekivágtam az orvoshoz vezető útnak. Ugyan nyakig felhúzott kabátban mentem, de még így is azt hittem, hogy odafagyok a hévmegállóba. Nem játék ez az október kérem szépen..
A szél sikeresen kifordította az esernyőm, amit utána nem tudtam visszafordítani (ócó, öccá' ) .Még jó, hogy kapucnim volt..
Az orvosnál hálisten rajtam kívül két lány és egy középkorú fickó ácsorgott. Legalább hamar végzek-gondoltam. Fickó bement, kijött. Két lány bement..Ekkor bejött a rendelőbe egy másik fickó a kislányával.Lány kijött, én gyorsan bevágtattam.
-Mondjad.
- Őő, körülbelül 2 napja nagyon fáj a fejem, köhögök, hőemelkedésem van..~szipog~
- Vetkőzz.
Nagy kegyesen megnézte a torkom, meghallgatott.
-Hát..különösebben nem látok smemit. De persze elhiszem neked..Szóval..hány napig szeretnél otthon maradni?
Nekem szemeim kiestek és köpni nyelni nem tudtam.Mégis mit hisz? Szórakozásból nézek ki úgy mint egy lestrapált zombi?
-Hát..úgy egész konkrétan semeddig..de nem én vagyok az orvos tudtommal.
-Hm..szerdáig jó lesz?
-Pff..jó.
-Jó.Szerdáig ágyban fekszel , diétázol.
-Hogy tessék?
Itt jött a második megdöbbenés. Úgy mégis minek?? Könyörgöm, a fejem fáj és köhögök. Lehet ilyen rosszul artikulálok, hogy hányást értett?
-.. ma csak teát iszol, ropi. Holnap már mehet egy kis főttkrumpli, holnapután főtt csirkehús.Csütörtökön elmész iskolába.Viszlát.
-???..Viszlát.

Éertetlen fejjel, igazolással a kezemben kisétáltam az ajtón. Erre nekem ront az a fickó, aki a kislánnyal utánam jött be.
-Hát mégis mit képézelsz te magadról mii? Bemész előttünk..ezt mégis hogy gondoltad?
Harmadik megdöbbenés..
- Hát ne haragudjon, de előbb voltam itt..
-Mii? Persze, már ittvagyunk negyed órája..
-Na ne..utánam jöttek be..
De ők kimentek. Most honnan kellett volna nekem azt tudni, hogy ők már itt voltak ? Ha olyan fontos neki, hogy hamar bejusson minek megy ki? Vagy ha már itt volt,miért nem állított meg akkor mikor elindultam befelé?
Megfordultam és bevágtam az orvosi rendelő ajtaját. Nem akartam balhézni, meg hát úgyis én lettem volna a szar kis nagyszájú, tiszteletlen, 16 éves..
Így szakadó esőben idegesen , még jobban hasogató fejjel hazafelé vettem az irányt.

És bosszúból csakazértis pörköltet ebédeltem.

Vidék

Hm. Ez már lassan bevett szokása a szüleimnek, hogy amint nagyobbik lányukat elárasztják tanulnivalóval, véletlenül se legyen itthon, nyugodt környezetben, ahol lehet tanulni. Ilyenkor kell vidékre menni. A tavaszi volt a kedvencem, mikor kis-érettségire készültem. Volna. Na nem mintha annyira hajtana a vágy, de amikor elszánom magam, hogy na, akkor én majd most leülök és hülyére tanulom magam, akkor tuti olyan helyre kell menni, ahol ziherfix, hogy nem hagynak. (Mondjuk tavasszal egész konkrétan átaludtam 2 napot..).Vidéken ugyan csend van és nyugalom, de én ettől függetlenül nem találok olyan helyet, ahol 5 percnél tovább egyedül lehetek. És szigorúan net mentes övezet. Nagyszülők birodalma. (Igen, megszólalt a függő.. xD)
Alapból szeretek én ottlenni, csak nem túl sokáig, mert általában varázsát veszti, amint már az 15.tányér kaját kell letolnom a torkomon, mert különben nincs asztaltól felállás. Az ottani levegő viszont pótolhatatlan. (Ott lehet rácsodálkozni, hogy az ég igenis kék és nem szürke koszréteg.)

Szóval holnap hajnalban autóba ül az Ancsi és majd valahol az ország délkeleti csücskében, 3 óra múlva, zsibbadó lábakon támolyogva ki is száll és gondolatban blogot ír nektek..*


* lehet, hogy beteges, de néha akaratlanul is azon gondolkodom, hogy az adott szituációt hogy lehetne leírni. Legyek akárhol. Barátokkal, bulizni, utazás közben, stb.

Jóból is megárt a sok

Mindenből. Szeretnél valamit. Megkapod, örülsz neki. Nagyon is. De mikor az embernek hirtelen túl sok szakad a nyakába abból a valamiből, elveszik az öröm. És olyankor jön rá mindenki, hogy vágyakozni jó. Kellenek álmok, hogy élni tudj.
Na jó, ez a bevezető ugyan igaz, de kicsit viccesen fog hatni az eredeti témához, de na..:'D
Körülbelül egy hete felhívott a nagymamám és mondta, hogy vett csokit. Epres milka. Imádtam, pár éve ha elém rakták volna legalább 2-3 tábla lecsúszott volna egyhuzamban. De most ott tart a dolog, hogy 15 tábla epres milka rohad a polcon. Évek óta csak veszi, csak veszi, csak veszi...És az ember hiába mondja egy lelkes nagymamának, hogy de nem kell, de van még. Nem baj, elfogy. Ezen vitatkoztunk a telefonban. Mondtam, hogy én nem nagyon eszem. Megkérdezte mit szeretnék én? Mondtam , hogy mostanában epres túrórudit eszem, ha már édesség. Rendben, vesz. Szóltam, hogy csak 1-2 darabot maximum. És nagyon köszönöm. Örültem neki, el is voltam 5 darabbal 4 napig, de nem is kellett több. Tegnap megint hívott. Hogy jaaj, múltkor csak annyit hozott, most elhozta az EGÉSZ DOBOZZAL ami ki volt rakva a boltban. Agy kapásból leszakadt, fej a falba, kezek ökölbe, kínomban röhögés. Most ott tartok, hogy benézek a hűtőbe és rosszul leszek, ugyanis közel 40 darab epres túrórudi figyel rám a polcról...

Mielőtt valaki félreértené, nem az epres túrórudira céloztam álmok alatt az elején,hogy arról álmodoztam volna eddig, csak magára a helyzetre. Hasonló.. :DD

Jut eszembe..kér valaki? Ingyen epertúladagolás postázva másnapra. Na?

Pécs

Nos. Megvolt itt minden amit az előző bejegyzésben leírtam. Pénteken hajnali5-kor az ébresztőóra nem épp szívderítő hangjára ébredtem. És ugye az ember átlagos alvásigénye csak még öt perc..én megspékeltem még 35-tel. Nem is én lennék, ha nem aludtam volna el. Volt 15 percem embert csinálni magamból, de büszkén jelentem: ha nem is néztem ki teljesen emberien, legalább nem pizsamában másztam el a hévmegállóig, és a hévet is elértem. Ahogy közeledtünk a Keletihez, kezdtünk éledezni és előbújt mindenkiből az óvodás. Röviden, aki velünk egy metróval utazott, az legalább 5-ször meghallgathatta hogy "Kérem, hagyják szabadon a biztonsági sávot."
Mire kettőt pislogtam már a vonaton ültünk teljes punnyadásban.Kelenföldig gyökkettővel, Sárbogárd, Dombóvár: fél órás ácsorgás, frenetikus képek készítése időtöltés gyanánt,Szentlőrincen kiakadás, hogy el fogunk késni, majd egy viszonylag gyors megérkezés Pécsre.
Első állomás a Pécsi Tudományegyetem, azon belül is a botanikus kert. Kijelentették, hogy nincs idegenvezetés, mindenki mehet amerre lát. Hát jó. Az osztály fele szerintem csak egy zöld konténert jegyzett meg ami mögé be lehetett osonni némi tüdőroncsolásra. 1-2 iq-fighter egyén meg megkóstoltatta a kolbászos szendvicset az aranyhalakkal . Szóval ha kipurcant Pécs aranyhalállománya, a 11.b-s fiúk anyukáját kell emlegetni.
Ezután tiszteletünket tettük a bölcsész karon egy előadás erejéig. Mindent összevetve tetszett, csak a végén ott tartottam hogy két kezemen nem tudtam megszámolni, hogy hányszor hangzott el az a mondatrészlet, hogy "Szóval..miért is a legjobb választás a Pécsi Tudományegyetem? Mert.." .
A végére kinyúlva, korgó gyomorral puhatolóztunk, hogy megtekintjük-e a mekit gyorsan, ugyanis a programba ez volt beleírva. A válasz egy jó határozott NEM volt,szoros a program, így kelletlenül továbbvonszoltuk magunkat .
A következő állomás: Tufabarlang. Mivel nem vagyunk jártasak a városban meg kellett kérdeznünk pár embert, merre-hova. Mindenki hozzátette hogy "áá nincsen az messze". Nincsen. Csak röpke 1 órás séta hegynek fölfelé. Lehet a pécsiek szemével ez tök normális, mert ahogy elnéztem szemerkélő esőben is akad olyan mazoista, aki nekivág rövidnadrág-póló kombóban HEGYNEK FÖLFELÉ futni. Egészségükre. :'D
Az osztály itt már kellőképp hisztis állapotba került, elvégre délután fél4-ig normális kaja nélkül nem épp móka és kacagás az élet.
Valóságos mennyország volt, mikor felsejlett a szemünk elött a nagy sárga M betű . Vicces látvány lehetett, ahogy egy osztály nevetve rohan egy McDonalds felé, de ez akkor senkit nem érdekelt. Valósággal berobbantunk a pécsi mekibe. Kis idő után robbant utánunk az osztályfőnök is villogó szemekkel, hogy kifelé innen. Most. Még van egy múzeum, aztán lehet kajálni.
Mint akikkel most közölték, hogy meghaltak, falfehér, csalódott arccal elmásztunk a múzeumba. Minek szépítsek, diszkréten keresztülsprinteltünk az egészen, aztán -mostmár ténylegesen- átadtuk magunkat egy-egy BigMac menünek. Megérdemeltük, nem igaz? :)
~képszakadás~

Már tele hassal konstatáltuk, hogy van még 2 óránk, és azt csinálunk amit akarunk. Még egy kicsit üldögéltünk a mekiben. Gyártottunk egy kedves üzenetet az ottaniak számára egy papírtálcára, ami nem hiszem, hogy hosszú életű volt. De a szándék a fontos.
A városról túl sok vélemény nem alakult ki, mivel szét van bombázva az egész, 1 sétálóutca kivételével, de az viszont szép.
A visszautat nem kommentálnám, mindenki következtessen. : Kisebb csoportok egymás után elindultak a wc felé szorosan fogott táskával, amiben időnként meg-megcsörrent valami. Majd kisebb egyensúlyzavarral, enyhén csillogó szemekkel ültek vissza a helyükre.
Végül 22:14-kor begördült a vonat a pályaudvarra, és kisebb nagyobb zökkenőkkel mindenki hazakeveredett.Hát ezek voltunk mi.

Ha megkapom a képeket, lehet azokból is lesz egy kis ízelítő :Đ

Itt jártunk!
II. Rákóczi Ferenc Ált Isk. és Gimnázium
2009.okt.02.

Holnap

Vegyünk egy 11. osztályt. egy holnapi fél 6-os kelést, kb. 1 óra BKV-s zötykölődést, majd a Keletibe való megérkezést, sok-sok kiakadást szerencsétlen osztályfőnök részéről, a 7:45-ös IC-re való nehézkes átszállást, 3 óra MÁV-os zötykölődést és végül egy (remélhetőleg) sikeres megérkezést Pécsre . Hagyjuk sülni 30 percig és már fogyaszthatjuk is a 11.b osztály "tanulmányi" kirándulását.

Ha épségben visszajutok, ígérem kíméletlenül beszámolok.